Nemrég szakítottam a barátnőmmel. 19 éves fiú vagyok, valaki akar beszélni?

Sajnos így jött ki , legszomorúbb hogy nagyon vártam a karácsonyi találkozást, aji minden be volt készítve ,meseszerűen képzeltem el az egészet. Aztán megváltozott minden ,hosszu a történet , régre nyúl vissza , igazából ami rátette a pontot a végére az az hogy úgy érezte hogy én lekorlátozom őt. Nem tudom mi fog lenni a jövőben, nem érzem azt hogy akkorát hibáztam volna ami miatt ezt érdemelné a hosszú kapcsolatunk. Tanulságot sem tudok levonni, lehetetlen dolog volt követelve tőlem úgy érzem, mintha valaki azt kérné hogy legyél egyszerre fehér is és fekete is, te pedig próbálsz szürke maradni de legbelül a szíved az nem fekete, es nem is feher de meg csak nem is szürke. Sok volt a hullámvölgy sok vita sok veszekedés de sok sok csodás pillanat is. Igazából lehet 19 évesen fiatal vagyok egy életre szóló kapcsolatra ,nincs kialakulva az életem , sokszor ez is probléma egy lánynál ,ezt egyrészt meg lehet érteni , de másrészt meg a szeretet ezt le kellene hogy győzze. Mindenesetre remélem egyszer találok valakit aki úgy szeret ahogy vagyok ,vagy pedig fejlődik annyit a személyiségem és halad annyit az életem hogy megfeleljek egy komoly lánynak. Azzal vigasztal mindenki hogy ez az élet rendje , keresgél az ember aztán egyszer rátalál valakire, de ez valahogy mégsem vigasztal jelenleg , mi konkretan egymas legjobb baratai voltunk es egymas mindenei 3 evig, voltak elhidegulesek de vegul visszatalaltunk mindig, most ugy erzem legbelul hogy lehet jobb lenne ha nem talalnank vissza, tul sok stressz ez mar nekem , nyugtatókon gondolkodok ,alig eszek stb, őt nem viseli meg ennyire ez, sem egyik vitánk sem viselte meg , nem szomorodik el, csak mérges lesz akárki miatt is van a vita, ezért is éreztem magam veszélyben érzelmileg mellette. Fáj ez az egész nagyon de talán jobb így , csak most fel kellene állni talpra egy k.o. után.

Lehet lehetetlen ez