Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, a pasi, aki bejön, elég brutálisan kiakadt rám, és köpni-nyelni nem tudok? Sztori lent.
Exemmel néha összejárok, és előfordul, hogy szeretkezünk, mert egyszerűen jó vele.
És ugye itt van ez a pasi, aki bejön, és megtudta, és iszonyatosan kiakadt, én még ilyennek nem láttam, olyanokat mondott, hogy olyan vagyok, mint egy állat, akinek csak az a fontos, hogy "rojtosra krjanak, pna-vezérelt, alacsonyan funkcionáló, szánalmas rbanc, akinek csak a dugás a fontos, semmi más, nem érti, hogy miért nem pénzért csinálom, mert úgy legalább lenne célja, hogy így lealacsonyítom magam. Legszívesebben megalázná tömegek előtt, amíg a földön fetrengve nem sírok, hogy mindenki lássa, miféle tartásnélküli rbanc vagyok, egy senki, egy semmi, egy szégyen, sajnálja a szüleimet, rokonaimat, stb, ő egy értékes lánynak hitt, erre akár az útszéléről is összekaparhatott volna."
És még válogatott dolgokat amiket nem tudok most felsorolni, és már féltem, hogy megüt, vagy leköp, durva volt.
Eléggé ledöbbentem, reagálni sem tudtam, elviharzott, azóta nem kommunikál. Akkor ez ennyi volt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!