Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek ha nagyon féltékeny vagyok? Van barátom már jó ideje és kolis,sok lánnyal van körülvéve akikkel barátok is,folyton isznak egybe vannak, és bennem ez nagy féltséget és féltékenységet okoz. Mit tehetnék ellene?
Nem a kolis élet vágja tönkre a kapcsolatokat, semmi jelentősége annak, hogy hol laksz. A kolesz az egy lakóhely, nem pedig egy fertő.
Az egyetem és a fiatalságod eleve a bulikról szól, arról, hogy amennyiben akarod és úgy érzed jól magad, akkor éld ki magad függetlenül attól, hogy otthon laksz közben a szüleiddel, albérletben, koleszban, vagy saját lakásban.
Egyetemen végig koleszos voltam. A koleszban 2, 3 és 4 ágyas szobák voltak azonos nemű szobatársakkal. Ezenkívül lehetett igényelni pároknak szintenként egy kétágyas, kicsit tágasabb ("házastársi") szobát, feltéve, hogy a pár mindkét tagja az egyetemre járt és jogosult is volt kollégiumi elhelyezésre. Ezt inkább a felsőbb évfolyamosok élvezhették, első és másodévesek nem nagyon. Ők úgy oldották meg az együttalvást, ha a szobatársuk belement, vagy eltűrte.
Azért mert valaki koleszban lakik, még nem törvényszerűen fekszik össze mindenkivel, sok olyan lányt és srácot ismerek, akiknek egyetem alatt semmilyen párkapcsolata nem volt. Elvoltak a maguk kis világában, bulizni nem nagyon jártak, egyetem után pedig megismerkedtek valakivel és lett egy szép családjuk.
Több olyat ismertem akik egyetem alatt végig párkapcsolatban éltek, de a párjuk otthon volt, abban a faluban, városban, ahonnan érkeztek, és hiába a kolesz élet, végig kitartottak a párjuk mellett.
Irigyeltük egyébként azokat, akiknek jutott a fent említett házastársi szoba, elkezdhették a kolesz keretei között az egymáshoz szokást, viszont akiket ismertem és akikre most így visszaemlékszem, ők az egyetem elvégzése után mind szétmentek, ráuntak egymásra, vagy kihűlt a kapcsolatuk, de nem azért, mert az egyik csalta volna a másikat, egyszerűen csak így alakult. Tehát ennek sem a kolesz élet volt az oka, ráunni egymásra otthona a faluban is lehet, meg az albérletben is.
Egy azonban biztos: a féltékenység minden emberi kapcsolat megrontója. Én egy percig sem akarnék olyan kapcsolatban élni, ahol a párom nem bízik bennem, vagy én nem bíznék benne.
"Mit tegyek ha nagyon féltékeny vagyok?"
1. Megszoksz.
2. Megszöksz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!