Miért csinálja ezt? Ér el vele valamit? Illetve ez mennyire lenne jó ötlet? Többi lent.

Sziasztok!

Egy 16 éves lány vagyok, akinek van egy pár hónapos boldog párkapcsolata, és nagyon boldog is benne.

Minden tökéletes volt, miután összejöttünk a barátommal, sőt, már előtte is. A szülei már akkor is szerettek, pedig akkoriban csak legjobb barátok voltunk. Egy ideig gyönyörű volt minden, szívesen mentem hozzájuk, ő is hozzánk, jobbat nem is kívánhattam volna.

Csak hát elkezdődött az iskola, mi pedig úgy rendeztük a dolgainkat, hogy heti egy, maximum két alkalommal bent maradunk kicsit tovább a városban, és csak utána megyünk haza. Ez nagyon szép és jó is volt, amíg el nem kezdődtek nála a "Miért nem vagy sose itthon? Bezzeg amíg a másik asszony volt..." megszólalások. Jó gyerek módjára annyit mondott rá, hogy a másik asszony a falu másik végén lakott, én pedig 50 kilométerre, mégse olyan egyszerű a helyzet, mint akkor volt. Ebbe anyós lassan belenyugodott, mondván, hogy "mégse olyan rossz kislány az a Lilike...".

A mostani péntekünk viszont nagyon rosszul alakult. Borzasztó matek és fizikatanáruk van (ismerem én is, és tényleg rettenetes nőszemély), aki semennyiben sem járul hozzá ahhoz, hogy megértse a tananyagot. Így írt egy rossz dolgozatot. Meg is kapta a magáét az anyjától: mit képzel magáról, hogy szégyent hoz a családra (anyósom egy bolti eladó nyolc általánossal, mi egy infos, erős technikumban tanulunk, azért remélem látható a különbség). A barátom már suliban sírva jött hozzám, gyomorgörccsel ment haza, hogy majd mit fognak szólni, nagyon nehezen tudtam jobb kedvre deríteni. Nem sok ember látja sírni, az anyjáék életükben talán először kiskora óta. Ezért írt nekem aznap este az anyja, mondván, hogy segítsek nekik, mert nekik nem mond el semmit, nekem meg igen.

Barátom engedélyével leírtam, amit gondoltam. Azok alapján, amiket mondott nekem, úgy tűnt, hogy sosem szerette igazán a szüleit (ezt később meg is erősítette), mint például én, aki mindent el tud nekik mondani, és szereti őket, megbízik bennük. Nem is kapott elég szeretetet, anyukám is ezt mondta - az öccse mindig szabadjára van engedve, csináljon amit akar, őt pedig mindig bombázták az elvárásokkal.

Szolidan, szépen körülírva annyit mondtam neki, hogy szerintem szeretethiányos, mert "elhiszem, hogy ti szeretitek, de ő ezt nem érzi. Meg akar felelni nektek, de azt hiszi, hogy sose lesz elég semmire".

A szeretethiányt már csak abból is gondolom, hogy szoktam hallani, ahogyan kiabál vele vagy bárkivel a családon belül minden hülyeségen. A múltkor a páraelszívón veszekedtek, mert barátomat zavarja mindenben az, hogy hangosan zúg, az anyja meg azt mondta, hogy ha ennyire zavarja, menjen el itthonról. Előtte 3 órával meg hiába kérdezte meg, azt mondta, ne menjen sehova, mert "nem elég jó itthon, mi?"

Szóval leírtam neki az üzenetet (amit utólag bánok, elég lett volna annyit írni, hogy ez nem Messengerre való), azzal az mondanivalóval finoman megfogalmazva, hogy próbálja meg kicsit jobban kimutatni a szeretetét, hogy a fia ne menjen minden nap sírva, gyomorgörccsel haza.

Ezután jött a fekete leves, tegnap, vagyis már tegnapelőtt este.

Szombaton a barátom szokásosan nálam volt. Amikor este hazament, leültették, hogy "beszélgessünk kicsit".

Itt pedig el lettem hordva mindennek.

Hogy az egészről én tehetek, nem is ismerem őket és ilyeneket írok, hogy mennyire megbántottam az anyját, és hogy "én csak kritizálni tudok", meg nekik ne osztogasson tanácsot egy 16 éves. Én pedig nem értem, nem hiszem, hogy így lenne. Ha nincs szükségük a segítségemre, miért kérték? Eszembe sem lett volna odaállni okoskodni, ha nem szólnak, hogy segítségek. Így viszont megint én vagyok a rossz úgy, hogy nem érzem, hogy bármi rosszat csináltam volna. De ők mennyire jó szülők, mert megkérdezték a "többieket", és mindenki más pofán vágná a gyerekét, ha ilyet csinálna. Én viszont nem gondolom, hogy ez megoldás lenne, ráadásul a "többiek" kiléte is homályos, mert amikor barátom próbálta megtudakolni, hogy mégis kiket kérdeztek meg, a válasz az volt rá, hogy "Semmi közöd hozzá, te csak egy 16 éves kis szarmadzag vagy".

Úgy volt, hogy ma jön ide, de most kitalálták, hogy "majd jön Lilike, ha akar, ő csak ne menjen sehova". Mondom legyen, még egyszer utoljára elmegyek, mert megbeszéltem magammal és a barátommal is, hogy ha ennyire utálkoznak, akkor a közeljövőben nem teszem be a lábam. Arra gondoltam, hogy ha már megyek, megpróbálom személyesen lekommunikálni és tisztázni a dolgokat, meg bocsánatot kérni azért, hogy megbántottam, még ha nem is tudom, mivel, mert rettenetesen bűntudatom van miatta, és nem tudok azóta rendesen aludni.

Ez mennyire jó ötlet? Vagy van bármi megoldás? Sajnos jelenleg az sem opció, hogy csak ignoráljuk őket, mert 16 éves, még két évig nagyjából semmiféle joga nincsen, ami segíthetne. Egyértelmű, hogy azt akarja, hogy szakítsunk, és az első adandó alkalommal megpróbál majd minket összeugrasztani, de én nyugodt embernek tartom magam, és nem hiszem, hogy túlzottan sikerülne, de valahol mégis féltem elsősorban a kapcsolatunkat, meg a barátomat. Mit tehetnénk?