Van bármi értelme ebben benne maradni, vagy csak elvakít a szerelem?

2 hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel, én 19 éves vagyok, ő pedig 16.

Tökéletes volt minden, nagyon-nagyon szeretjük egymást, ez vitathatatlan. Egész álló nap beszéltünk minden nap, amikor együtt voltunk is nagyon jól éreztük magunkat. Soha nem éreztem azt rajta, hogy ne vonzódna hozzám, sőt.

Viszont 2 héttel ezelőtt elkezdett kicsit furán viselkedni. Olyan más volt. Nem kérdeztem rá rögtön, hogy mi a baj, mert úgy voltam vele, ha baj van úgyis elmondja. 3 nap után viszont már nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy miért ilyen. S ekkor mondta azt a semmiből, hogy azt érzi hogy ő nincs kész/nem képes egy kapcsolatra.

Nem tudtam hova tenni ezt az egészet, mert egyáltalán nem érződött ez a kapcsolatunkban. Mondtam neki, hogy bár nehéz, de elfogadom a döntését, viszont ez azzal jár, hogy teljesen megszakítjuk a kapcsolatot, mert én elakarom engedni őt.

Hát ez pár óráig tartott, mikor is zokogva felhívott, hogy már most nagyon hiányzok neki és beszélni szeretne.

Azóta beszélünk ugyanúgy minden nap, de egy igazi hullámvasút ez az egész. Egyik nap azt mondja, hogy helyreakarja hozni és igenis akarja ezt az egészet, a másik nap pedig nem akarja.

Mostanában egyre többet mondja nekem hogy hiányzok és hogy szeret, és a negativitás is eltűnt belőle, nem is azt mondja már, hogy helyreakarja hozni, hanem hogy helyrefogjuk.

Az egész történet kulcsfontosságú részéhez érkeztünk. Ő egy lelkileg nagyon sérült lány. Az első barátja 14 évesen erőszakkal megujjazta többször is. A bátyja egy menthetetlen drogos tróger. Az apukája 9 évesen eltűnt az életéből, mert elvált az anyukájától. És az erőszakos kapcsolat utáni barátaival sem érezte jól magát, egyiküket sem szerette, csak azért volt kapcsolata, hogy ne érezze azt, hogy egyedül van.

Viszont a különbség hogy egyikkel sem szerette volna helyrehozni sosem, és engem tényleg szeret. Ez teljesen biztos, a szeretet megvan a részéről. Először hallani sem akart arról, hogy elmenjen pszichológushoz, viszont azt mondja tényleg nagyon szeret, szeretné hogy jobban legyen és változzon benne ez az érzés, tehát jövőhéttől heti kétszer járni fog.

Szerintetek tényleg csak a sok sérülés miatt köti össze a kapcsolatot a csalódással, a félelemmel, és a nyűggel? Vagy valami más van a dologban, amit nem akar elmondani?