Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehetséges az, hogy együtt maradjunk örökké? Együtt éljük le az életünket hűségesen. Én jelenleg 18 vagyok a lány pedig 16 és 2 éve vagyunk együtt
Elméletileg majdnem minden is lehetséges.
Gyakorlatilag szinte hiú ábrándokat kergetnétek, ha ott és akkor egyből örök hűséget fogadnátok egymásnak.
Alapvetően már az szét fog titeket szakítani, ha az egyikőtök, vagy netalántán mindketten a felsőoktatásba készültök és bármelyikőtöké is másik városban van.
Másik, tinik vagytok, tombolnak bennetek a hormonok, egyszerűen ég bennetek a vágy az új dolgok kipróbálására, nehezen tudom elképzelni, hogy mindketten ugyanakkora egyetértéssel képesek legyetek hosszútávra leköteleződni.
Én azt mondom, ha az elkövetkezendő legalább négy, de inkább úgy hat évet túléli a kapcsolatotok akkor mondhatjuk azt, hogy van esély rá, hogy tényleg egymásnak lettetek teremtve.
Persze ott jön csak az igazi nagy próba az együttélés, később a gyerekvállaláson való filózás.
Az idő majd minden igazol, de annyi biztos, hogy szivárványos jövőt meg hasonlókat ne képzelj be, mert ha bármelyik ponton megbukik a dolog akkor annál nagyobb pofáraesés lesz számodra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!