Miért csinálja ezt velem a barátom és hogy tudnánk ezt megoldani?

Fél éve vagyunk együtt, de ez mindig is fennálló probléma volt, a kapcsolatunk kezdetén jobbam talán. Akkor még nem is zavart ennyire mert a rózsaszín ködben éltem, és nem kértem számon olyasmikért sem hogy lemondta a hétvégi találkozót mert tanulnia kell, aztán közben elment kocsmázni délután és az egész éjszakát átbulizta a haverokkal. Szilveszterkor sem a barátaimmal voltam, hanem vele és az ő haverjaival, mert más választásom sajnos nem volt hogyha vele akarom tölteni a szilvesztert, én pedig hülye voltam sajnos, es vele mentem. (egyébként borzalmas volt mert a haverjai szartak rám, pedig nagyon szerettem volna hogyha jóban lennénk) Még amiatt sem lehet, hogy haragudnának mert ott van a haverjukkal a barátnője, mert ez volt az egyetlen buli ahova elmentem vele, sosem lógok a nyakán ha a barátaival van, ez egyetlen alkalom volt és azt gondoltam talán nem olyan elképhelhetetlen hogy együtt legyünk szilveszterkor.

Sokszor érzem azt, hogy én teszem bele a nagy részét ebbe az egészbe, és nem kapom ezt vissza, hiszen annyi mindent adok neki, a teljes szívemet, lelkemet, időmet, és mintha nem lenne elég.. legalább csak néha ő is így viszonyulna hozzám.

Valentin-napra megbeszéltük, hogy nem lesz semmi nagy dolog, csak egy közös meghitt nap, en annyira lelkesen vártam egész héten (este olyan kaját ettünk amihez én vittem a dolgokat, tehát az oldalamon lógott egy rohadt nehéz szatyor, így utaztam másfél-két órát hozzá)

és már reggel irásban éreztem rajta hogy rossz kedve van, megint undok velem, majd szóvá tettem hogy miért, hiszen én annyira lelkesen vártam...

neki "nincs jó kedve, elege van mindenből, megint túlreagálom, hagyjam ezzel, nem érti mi bajom, nem érdekli, atb stb" Szóval már reggel elromlott a kedvem, és még arra se volt képes hogy értem jöjjön pestre a nehéz cuccokért, pedig kb 20 perc vonattal.

Kb minden attól függ, hogy neki milyen kedve van, ha rossz kedvű akkor egész nap flegmázik, nekem pedig ezt szó nélkül el kell tűrnöm. (kb minden második nap)

ha felhozom hogy miért ignorál, pl tegnap, az a válasza, hogy : "dik bocs"

Nem értem higy miért nem alapvető a folytonos kedvesség a másikkal illetve tisztelet. Annyiszor elmondtam már ezt neki, de legtöbbször csak meg flegmábban reagált/engem állított be hibásnak, mert én túlreagálok mindent. Már kedvem sincs elkezdeni ezt az egészet újra és újra, hogy nekem fáj a viselkedése és rohadt sokat sírok miatta, mert tudom hogy kb annyi lesz a válasz hogy "ja ok. "

Sokszor csak lehoz az életről ez, és nem tudom mit tehetnék, mert nagyon szeretem őt és vannak jó pillanatok, nagyon is sok (bár inkább csak akkor ha élőben együtt vagyunk) és tudom hogy ő is szeret engem, ebben nem kételkedem, de néha képtelen ezt kimutatni és gyerekesen viselkedik. Én pedig lelkileg rámegyek erre teljesen. Találkozni is csak hétvégente tudunk, amíg még nem volt nagy zárás/tilalmak, addig kb megszabta hogy a hétvégék csak amikor velem van (megkérdeztem hogy ráér e penteken, mert egyedül lennék, azt mondta hogy miért nem elég nekem hogy hétvégén ráér, nem fogunk találkozni péntekenként)

Most már ott tartok hogy kb napi szinten sírok emiatt és utálom magam azért, hogy ennyire puhány vagyok. Valahogy éreztetni akarom vele azt, hogy nem tehet meg mindent, és ha így viselkedik elveszíthet, de túl gyenge vagyok ehhez és folyton elrontom. Volt már esetleg bárki hasonló helyzetben?