Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan értessem meg a barátnőmmel azt, hogy a kapcsolatunkat én nem tervezem még hosszútávra?
11.-edik osztályba jöttünk össze, másfél éve. Egyetemre készülünk, ahova remélhetőleg nyáron fel is vesznek minket, habár más szakra.
19 évesek vagyunk, de ő már 10 évre előre tervez, és sajnos a kapcsolatunk elején adtam alá a lovat. Nem arról van szó hogy nem szeretném a barátnőmet, mert szeretem, csak ilyen fiatal fejjel nekem ez nagy teher.
De nem merem elmondani neki, hogyha azt látnám hogy a tanulmányaim rovására megy a kapcsolatunk, akkor kiszállnék belőle.
Szerintem legyel vele oszinte. Gondolom azert tervez elore, mert szeret, szoval ha elmondod neki mit gondolsz akkkor meg kellene ertse.
Batorsag :)
De ha amiatt szakítanal vele akkor nem is szereted 😂
Nem csak a szakítás létezik, ha mondjuk a tanulás rovására megy akkor lehet kevesebbet együtt lenni amíg felhozod magad. Persze ehhez szeretni is kell egymást hogy ne egyből szakítás legyen.
Illetve ha ennyire nyomja a lelked inkább mond el neki.
Ott rontottad el sajnos, hogy adtad alá korábban a lovat. Emiatt, ha most beszélsz vele arról, hogy nem tervezel annyira hosszú távra vele, könnyen hiheti azt, hogy csak szédítetted amíg nem találsz valaki jobbat. Az, hogy ilyen hosszú távú tervei vannak, nyilván azt jelenti, hogy szeret téged és veled szeretné leélni az életét. A tanulás rovására természetesen nem mehet egy kapcsolat sem, de nem egyből a szakítás a megoldás.
Az viszont, hogy próbált lebeszélni az egyetemről kicsit furcsa. Hogyan próbált meg lebeszélni az egyetemről? Azt szeretné, hogy dolgozz helyette és már vedd is el? Ő is menne egyetemre, ha jól értettem, akkor viszont téged miért próbált lebeszélni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!