Hogy mondjam el, hogy már nem vagyok ártatlan?

A párommal már 9 hónapja vagyunk együtt, boldogan. Az a baj, hogy mindketten tinédzserek vagyunk és lefeküdtünk (védekeztünk). Ami nyilván úgy értve nem volt baj, mivel szeretjük egymást, de nem tudom hogy reagálna az anyukám, ha megtudná (valószínűleg nem jól). Amikor legutóbb beszéltem vele hasonló témáról, azt mondta, hogy 18 éves koromig nem aludhatok fiúnál. Akkor ehhez most mit szólna? A helyzetemen ront, hogy az utóbbi időben észrevette, hogy máshogy viselkedem a barátommal. Sokkal közvetlenebbek vagyunk egymással, közelebbiek... Mint akik közt már minden megtörtént, ahogy ő mondta. Viszont mindig letagadtam, ahányszor kérdezte:( Pedig belegondolva lehet jobb lett volna, ha elmondom, mert bármi baj történik, nem akkor kéne megtudnia. Pl. a menstruációm sosem volt rendszeres, ezért mindig aggódhatok, hogy most ugyan miért nem jön meg, aztán mi van, ha egyszer nem a késés miatt :( És nem szeretek hazudni, mert rosszabb, ha lebukok, mintha elmondanám.

Legyetek szívesek kímélni az olyan véleményektől, hogy ennyi idősen még nem kellett volna, mert az én véleményem megmarad ígyis-úgyis. Úgy gondolom az az első, hogy testileg, majd mindenképpen lelkileg is készen álljon az ember erre. Hogy ne bánja meg. Meg persze tudja a felmerülő kockázatokat (betegségek, terhesség, védekezés). Nekem az egyetlen gátlásom ebben már csak az anyukám volt. Viszont nagyon sok minden másban is gátol, amin már próbálok változtatni, felhívni rá a figyelmét. Amit megért, csak egyetlen gyermekként nagyon félt. Viszont a szüzesség téma nagyon érzékenyen éri, mert ha egyszer elveszítem, nyilván nem lehet visszafordítani. Azonban eléggé érdekli mások véleménye (szinte már betegesen) és attól tart leginkább, hogy mások mit gondolnak majd róla, ha valahogy kitudódik (faluban élünk).