Mennyivel beszélünk máshogy a párunkkal, mint pl egy barátunkkal?

Sziasztok, ez egy elég átfogó kérdés, szóval megpróbálom megfogalmazni érthetően, mire is vagyok kíváncsi.

Van egy párom, akit nagyon szeretek, azonban van egy beszédstílusom, szókincsem (nem trágár, lekezelő, extra csúnyán beszélő), amit nyilván nem változtatok meg azért, mert van ő az életemben. Nyilván becézem, vagy kedvesebben szólok hozzá, ha olyan a téma, DE egy hétköznapi helyzetben nem gondolom át a mondandómat 8-szor, hogy meg ne sértsem, vagy nem változok át a közelében egy ilyen káprázatosan empatikus emberré, nem viselkedek máshogy, mint szoktam, mert akkor nem én lennék. Olyan vagyok, amilyen szoktam lenni, amilyen a szüleimmel, barátaimmal vagyok, ugyan úgy viccelődök, ugyan úgy hülyéskedek, ugyan úgy vannak beszólásaim, mert ő azt szereti, amilyen vagyok és én ilyen vagyok.

Ugye a barátaival az embernek meg van ez a csipkelődő, kicsit viccesen bunkó énje is, mert hát haverok/barátok, nyilván érti mindenki, velük nem romantikázik az ember, meg ilyenek, de ha én velük ilyen vagyok, mint feljebb leírtam, akkor én a párommal miért ne csinálhatnám ezt, ha egyszer szeret és kész.

Van egy ismerősöm, aki a barátjával teljesen átvált ilyen elit szintre vagy hogy is mondjam, szóval így megválogatja a szavait, bármit mondani akar a barátjának, megválogatja a szavait, olyan, mintha így felkészülne, pedig velem spontán, de vele szemben meg ilyen tök más, mert nem akarja megsérteni a másikat, nem akarja, hogy az bedurcizzon, és szerintem ez nem jó, mert most azért úgy bánni a másikkal, mintha nem is ő lenne, mert nehogy a másik akkor 2 napig ne beszéljen vele... hát nem is tudom...

Én ugyan úgy beszélek a barátommal, mint ahogy a barátaimmal, mint ahogy a szüleimmel, mint ahogy szoktam amúgy is.

Erről nektek mi a véleményetek?