Nem tudom megoldani a kapcsolatomat, és a kötődési kényszerem?

Három hónapja járok egy lánnyal.

Az első hónapban minden álom szerűen működött, remekül éreztük magunkat mind a ketten. Aztán szépen lassan az egészre rávetette árnyékát az, hogy nem tud időt szakítani rám.

Úgy érzi megfojtom és nem hagyok neki semmi életteret, míg én pedig folyton úgy érzem, hogy, ha akarna akkor simán tudna rám időt szakítani, csak egyszerűen nem akar energiát "pazarolni" énrám.

Nekem pedig legalább 2-3 óra együttlét valamilyen formában mindenképpen kellene naponta, de ha tehetném 24/7-ben együtt lennék vele. (Ezt úgy értsétek, hogy randi, vagy séta, vagy csak az iskola után/közben, esetleg telefonhívásokkal)

Ez a probléma eleinte csak enyhe vitákban nyilvánult meg, de mostanra teljesen felemésztette az egész kapcsolatot. Úgy érzem játszik az érzéseimmel. Mert az igazság az, hogy teljesen ráfüggtem és amikor nem vagyok vele akkor már nem is tudom normálisan élvezni az életet, ha pedig egyedül vagyok akkor már a gyomorideg kerülget néha. Benne semmi ilyen hiányérzet nincs, amitől én még inkább úgy érzem, hogy csak játszva vagyok.

Eljárok pszichológushoz és próbálok a barátaimtól tanácsokat kérni, hogy mégis mi a fene legyen. Legtöbben azt mondják, dobjam és kész. Csak az a baj, hogy ha egyedül maradok akkor úgy érzem még nehezebb lesz majd összekaparnom magam és a törődéshiányom sem fog magától megszűnni.

Félek tőle, hogy nem találok még egy hozzá foghatót, vagy, ha mégis, akkor vele is ugyanezek a gondok fognak kiütközni.

Első kapcsolatom, és, hogy őszinte legyek, nincs sok barátom, és soha sem értettem az emberi kapcsolatokhoz.