Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg meg akar fektetni vagy csak felvágni akart?
Tényleg meg akar fektetni, vagy csak felvágni akart?
A barátommal egy fél éve járunk. Ő 17 én meg 15 éves vagyok. Megbeszéltük még a kapcsolat elején, hogy nem fogok lefeküdni vele, mert szeretnék várni. Azt mondta jó vár rám ameddig csak akarom. Én elég jól kijövök a haverjaival szóval ritkán de szoktam beszélni velük egy pár szót. Tegnap este ő a haverjaival volt így nem beszéltünk tegnap óta. Viszont reggel írt az egyik haverja. Azt hittem csak beszélni akar de megdöbbentem. Először csak köszönt majd a sablonos beszéd után (hogy vagy... Stb) megkérdezte, hogy szűz vagyoke? Mondtam neki hogy semmi köze hozzá, mire azt mondta, hogy csak azért kérdi, hogy tudja hogy kire fogadjon. Mivel én ezt nem értettem, elmagyarázta, hogy a barátom és a haverjai fogadtak, hogy megfektet-e két hét alatt.. Ez nagyon rosszul esett. Nem tudom ezt hová tenni. A barátom eléggé nagyzolos ezért gondolom, hogy ha nem szexelnek vele, akkor is azt mondaná hogy megvoltam. Én ezt nem értem mert ezalatt a fel ev alatt meg se próbált ravenni hogy lefekudjek vele.
Nagy igazság van benne, hogy 17 évesen még a buszon is megtenné :D
Nem az ő hibája, én is ilyen voltam.
Viszont, ha eddig nem próbált megfektetni, akkor csak azért volt ez, mert ha kiderülne, akk cikiznék és senki sem szereti, ha cikizik. - főleg abban a korban - később már jobban lereagálja az ember.
A fél év az fél év, az a baj. Fiatal vagy még, de van olyan, akiknek jót tett, h lefeküdtek.
Rajtad áll, de örökké ő se fog várni. Nem azt mondom, hogy feküdj le vele, de beszéljétek meg normálisan. Én is voltam hasonló cipőben, 8 hónapot voltam együtt egy csajjal, nem feküdtünk le és szerintem ez volt a vesztünk :D 21/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!