El kellene felejtenem az egészet, vagy érdemes kiharcolnom magamnak?

Körülbelül 4 hónapja beszélgetek egy sráccal neten, és most elérkezettnek látom az időt hogy végre személyesen is találkozzunk. Először anotalk-on kezdtünk el beszélgetni(hát igen,az unalom néha nagyúr) és mivel elég jól elvoltunk ott is,úgy gondoltuk jó lenne tovább folytatni máshol... Azóta minden nap beszélünk,akár több órán keresztül. Mindig van téma,mindig van miről beszélni és egyszerűen olyan jó érzés...Azóta sokkal vidámabb vagyok és próbálok jobb lenni, mindenben. Megnevettet,felvidít,mindent megtudunk beszélni, van saját véleménye és így annyira hasonlítunk,így,egyenlőre. De. Bármennyire is szeretném megismerni ,nem lehet. 1. Netes beszélgetések alapján nem lehet megismerni senkit sem,fogalmam sincs ki ő valójában és hogy miben is reménykedik. 2. Elég messze vagyunk egymástól, több mint 300km-re 3. A korkülönbség, 7év van köztünk az pedig elég sok 4 Lehet ha személyesen találkoznánk egyáltalán nem tudnánk szót érteni egymással és soha többé nem beszélnénk, én pedig azt nagyon nem szeretném. Megbeszéltük hogy találkozunk,aztán lesz ami lesz, mert már egyikünknek sem elég csak neten keresztül kommunikálni,de ott vannak az én szüleim is, én még nagyban tőlük függök, nem tudok és nem is akarok az engedélyük, beleegyezésük nélkül bármit is csinálni,bárhova is menni. És ők nem engedik hogy találkozzunk. Érthető okok miatt. Szerintem senki sem engedné meg a gyerekének hogy egy vadidegennel találkozzon csak mert neten hülyítik a fejét. De én nagyon szeretném. Tényleg nagyon nagyon. És rossz érzés hogy már az első tali sem akar összejönni. Azon gondolkodtam semmi értelme az egésznek,legelejétől tudtuk hogy semmi értelme bármit is belelátni ebbe az egészbe.. De én nem tudom békén hagyni őt, és láthatólag ő sem akar engem. Valamiért úgy érzem muszáj találkoznunk,muszáj megismernem őt,így kell lennie. Szerintetek? Reményekkel teli naiv idióta vagyok és jobb ha elfelejtem az egészet, vagy semmi rossz nincs benne?