Hogy lépjek tovább rajta? Mert neki lett egy másik pasija, de én még mindig szeretem őt. Vagy hogy szerezzem vissza? 17/f

Miquel# 9/10

Nem akarlak én meggyőzni, de tisztán látszik, hogy nem is kell. Te pont ugyanazt tapasztalod, mint én, csak egy olyan alulfizetett cselédje lettél nőknek, aki élete végéig biztosítja számukra a tiszta érzéseket, akiknek a kényét, kedvét, hiúságát, önbizalmát, egóját (bocsánat, szívét, lelkét) gondozhatod. Az "úrnő" azzal fizet, hogy reményeid szerint csak téged enged be a nyomorult virágoskertjébe, amiből amúgy még sok milliárd pont ugyanolyan van -, persze erősen különböző formájú telken. Te viszont beléptél már a neked tetszőbe, hiszed, hogy ha lelkiismeretesen gondozod az egészet, akkor megkapod díjat, ami a te sikered, de vigyázol, hogy ne hibázz, mert akkor az a te kudarcod lesz! De fogsz hibázni, mert egy alárendelt viszonyban akkor is te leszel hibás, ha téged szúrnak hátba -, és akkor aztán nincs bér, megaláznak, kidobnak, ráadásul még bocsánatot is neked kell kérned, mert tönkretetted az Ő hűséges "állapotát". Ez egyszerűen torz, hamis, egészségesen követhetetlen látásmód, amit én nem vagyok hajlandó átvenni pusztán azért, hogy a (hitvány) nők védelmezője szerepében tetszelegjek. Mint ahogy arra sem vagyok hajlandó, hogy egy nőért bármi olyat megtegyek, amit ő ne tenne meg értem! És már ebben az esetben is túlbillen az egyensúlyt az én javamra! Ugyanis bennem emberként, de nem utolsó sorban férfiként, soha fel sem merült az, hogy az érzelmi, érzéki kiszolgáltatottammá tegyem a társamat, a páromat, akit szeretek, akivel az életemet összekötném, vagy már össze is kötöttem! Mennyire hitvány az olyan ember, aki így alakítja a párkapcsolata erőviszonyait? Hol a vége? A párkapcsolat nem büntetés-jutalom alapokon nyugszik, amit arra használok, hogy a szerelem és szenvedélyigényem, a hiúságom és önbizalmam sikeres karbantartása esetén hű maradok (fenntartom az "állapotot"), de ha ezen csorba esik, akkor azt valahol, valaki mással " ismét élesre fenem". Miután nem vagyok ilyen, nem is kívánok a hiú, telhetetlen, jellemhiányos nők, a férfiak számára megrendezett primitív, kissé állatias "versenyén" részt venni. A tényleges párkapcsolat nekem a kölcsönös és őszinte szeretet szilárd alapjain áll, amin a szerelem érzése, kémiája intelligensen többször újra építhető élmény, nem pedig egyszeri spontán alap, aminek elmúltával egy friss hormonbomba miatt lecserélem a partneremet! A "boldogság keresés" ilyen formája a jellemtelen nők kedvenc álcája, amivel a megbízhatatlanságukat, vagy a hedonista, élvhajhász életmódjukat próbálják rejteni. Ezeknek mindig a társuk, párjuk, férjük, szeretőjük fog elkövetni valami "hibát" -, de ha mégsem, akkor is találnak okot "tovább lépni, keresni a boldogságukat".

Szerintem a nők véget nem érő boldogság keresése és a kifogyhatatlan mennyiségű büntetőexpedíciója versenyen kívül is folyamatos edzést biztosítanak egy férfinak. Ezekben egészségi okokból öröm részt venni, de mély érzéseket nem érdemelnek. Nem kis tapasztalattal le merem írni, hogy a nők általában nem érdemelnek mély érzéseket, mert többségüknek sekélyes, felszínes a lelkük. Az így szerzett tapasztalatok és információk birtokában azért néha érdemes elgondolkodni a sok "sikeres" vesztesen és ismertetetni a versenyszabályokat és a lehetőségeket az újakkal, mielőtt beneveznének. Majd ők eldöntik, hogy "sikeres" alulfizetett cselédek lesznek, vagy szabad urak.