Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem tudom miért ilyen a lány?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom miért ilyen a lány?

Figyelt kérdés

Már egy ideje összefutok ezzel a lánnyal egy helyi szórakozó helyen.

És többszöris beszéltünk, úgy kezdődött, hogy ült a barátnőjével és oda ültem vele szembe és megkérdeztem, hogy leülhetek e? Azt mondta persze. Aztán párszor utána találkoztunk, amikor berúgott akkor és nagyon rosszul lett én vittem neki vizet, és amikor sírt én vigasztaltam meg. Egy hete komolyabban tudtára adtam, hogy nekem tetszik, személyesen. Baráti körrel voltam én is és ő is, akkor elhívtam sétálni és mondtam neki, hogy nagyon tetszik, és szívesen megcsókolnám, mondta, hogy ő nem fogja megengedni, hogy, megcsókoljam, aztán sétáltunk rá adtam a kabátom, mert nagyon fázott és odahúztam magamhoz és megcsókoltam, és nem ellenkezet pár percig csókolóztunk. Na, pár napra utána rá írtam facen, hogy szeretne e ismerkedni? Azt mondta, hogy szimpatikus vagyok neki és szívesen barátkozik, de nem garantálja azt, hogy lesz komolyabb is belőle Beszélünk már pár napja, de nem valami tartalmasak a beszélgetések és a baj hogy tegnap írtam neki,de leláttamozta, de nem írt vissza,pedig azt mondta szeret, velem beszélgetni Mi lehetet a baja?

Nem vagyok ostoba fiú város és vidékfejlesztési agrármérnöknek tanulok, és mellette pszchiológiai könyveket olvasok. Helyes is vagyok, mert nagyon sok lánynak tetszem, nem vagyok milliomos, de nincsenek anyagi gondjaim. Januártól megyek jogsira és nyelvvizsgára, amellett konditerembe mert fociztam 13 évig és kis felesleg feljött, amiért abba hagytam. Lehet ahhoz köze, hogy azt mondta nem szokta kifejezni az érzéseit?


2016. dec. 26. 00:42
 1/6 anonim válasza:

Lehet,hogy fél új kapcsolatba bele vágni.

Vagy csak flörtölgetni akar mindenfelé komoly,következmények nélkül

Várj még egy kicsit és utána ismét térj rá konkrétan erre a témára!

2016. dec. 26. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Pár hete egy fiú miatt sírt,amikor vígasztaltam.
2016. dec. 26. 01:03
 3/6 anonim ***** válasza:
Akkor valószínű még nincs túl egy bizonyos fiún, ezért nem bír belemenni komolyabb kapcsolatba egy új fiúval (veled). Légy kitartó, továbbra is ismerkedj vele, de ne nyomulj túlságosan - hagyj neki időt, hogy jobban megismerjen, a régit pedig elfelejtse. Persze ha továbbra se ír vissza, akkor inkább hagyd...
2016. dec. 26. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
El is várom,hogy ne adja magát könnyen és tudjak neki udvarolni,csak akkor legyen értelme és ne fölösleges. Szerintetek, ha vissza ír van esélyem?
2016. dec. 26. 02:04
 5/6 anonim ***** válasza:

Szerintem nem kellesz neki eléggé...

De tényleg, ha valaki meg akarna ismerni, akkor minden követ megmozgatna, és nem hagyná csak úgy annyiban a dolgokat.

Hasonló a szitu, ha gondolod, írj

18/L

2016. dec. 26. 05:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Sajnos tisztában vagyok ezzel a lehetőséggel is.
2016. dec. 26. 05:27

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!