Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Két tűz között vagyok mit...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Két tűz között vagyok mit csináljak?

Figyelt kérdés

Hosszú lesz előre is szólok.


Van barátom már 3 hónapja, de tudni kell hogy ezzel a sráccal jártam már tavaly is kb 2 hónapot, akkoriban ő szakított ami nagyon szarul esett bár én is fontolgattam, inkább csak az fájt hogy végül ő mondta ki. Utána majdnem egy évig nem beszéltünk, majd újra megkeresett és most összejöttünk ahogy említettem. Viszont amíg nem vele voltam megismertem egy másik fiút akivel sokáig beszélgettem de csak 1x találkoztam, utána hébe hóba beszéltünk de ennyi. Egy ideje megint beszélünk és állandóan odajön a sulimhoz pedig már nem gimis, idősebb nálam. Találkozni akart velem amit eddig mindig kerültem mivel barátom van de ezt nem mondtam meg neki. Az igazság az, hogy nagyon szeretem a barátomat tényleg csak van néhány probléma amin nem tudok túllépni, bármennyire is próbálom elnyomni magamban. Az egyik, hogy a barátom ugyanolyan magas mint én és ez rettentően zavar mert a magas fiúk jobban bejönnek, sokszor azon kapom magam hogy rogyasztgatok mellette nehogy magasabbnak látszódjak és ezáltal nem érzem magam annyira nőnek mellette(vagy őt nem tudom férfinak tekinteni). Illetve az is zavar, hogy nekem már van jogsim és ha nálunk van mindig én viszem haza, amit nyilván szívesen teszek mert szeretem de valahol úgy érzem ez nem egészséges ez a fiú dolga lenne. A szülei nem engedik hogy nálunk aludjon, vagy én náluk pedig mindketten 18 évesek vagyunk. De ugyanakkor belsőre ugyanolyan mint én bármiről lehet vele beszélni, imádom a humorát egyszerűen élek halok a személyiségéért.

A másik srác idősebb, már 20as éveiben jár(az elején) és felajánlotta most is hogy értem jön meg hazavisz stb stb. Magas és férfias. Nyilván nem csak a külseje számít, jófejnek is mondanám de nem az a típus mint a barátom bár tény hogy őt nem ismerem annyira. Mégsem hagy nyugodni és azt érzem adni akarok neki egy esélyt, mert lehet mellette jobban érezném magam. Nem akarok önző lenni, de a jelenlegi barátom mellett nem érzem magam nőnek és ezt akármennyire is próbálom elnyomni nem megy. Egyszerűen nem szeretek vele mutatkozni mert azt érzem hülyén mutatunk egymás mellett.Itthon viszont teljesen jól elvagyunk imádok vele hülyéskedni, összebújni stb.

Ti mit csinálnátok a helyemben?

Köszi ha végigolvastad

18/L


2016. nov. 8. 22:48
 1/3 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, hogy nem olvastam el az egészet, de elgondolkodtató az első pár sor.Jársz egy sráccal akivel már jártál, de szakítottatok.Most meg ezt kérdezed.Gondolod, hogy érdemes maradnod azzal akivel most vagy?
2016. nov. 8. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Mindenképp meg kell beszélned a barátoddal..

De először gondold át alaposan, mert ha otthagyod egy másik fiú miatt és vele esetleg nem úgy alakulnak a dolgok, akkor lehet nem fogad vissza.

2016. nov. 8. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Hát elég bonyolult helyzetben vagy. Öszintén megmondom sajnállak.

Beleképzeltem magam a helyzetedbe és én azt tenném hogy elsőnek a magas sárcot jobban megismerném belülről is ésha teljesen normális és rendes akkor őt választanám. Hiszen nem jó egy olyan fiú mellett lenni aki mellett nem érzed magad nőnek. Ő is boldog lesz egy másik alacsonyabb lánnyal egyszer az biztos.

2016. nov. 8. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!