Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan közeledjek hozzá?
Idén kezdtem a gimit, és így évvégére azt hiszem, beleszerettem egy lányba. Külsőre is gyönyörű, mosolygós. Olyan kedves, barátságos, de nem "figyelemmániás". Hasonló dolgok iránt érdeklődünk, beszélgetünk is néha. Sosem sminkeli magát, mégis eszméletlenül csinos, szépen öltözködik. A többi lány kicsit kinézi, mivel nem egy selfie majom plázacica. Év elején egy másik fiú közeledni próbált felé, de elég gyorsan. Kb. fél nap után (!!!) kitalálta, hogy ők legjobb barátok és ő mindent tud a lányról. Ő (a lány) meg szerintem megijedt ettől. Ahogy elnézem, okos és értelmes, visszahúzódó, de ha valaki odamegy hozzá, azzal aranyos, barátságos. Jó a humora is. Olyan szívesen összejönnék vele, de nem akarok "ráijeszteni". Meg kevésnek tartom magam. Vézna vagyok, csúnya. A másik meg, hogy van egy fiú ikertesója, aki nem nézné jó szemmel, ha ráhajtanék a húgára. Egyszer voltam náluk (suli projekt), kb. 10 perccel érkeztem hamarabb a megbeszéltnél ( tudom, hogy nem illik, de így jött ki), és kishíjján eltévedtem, amikor anyukája mondta, hogy az emeleten vannak (a tesójával). Aztán amikor megtaláltam őket, láttam, hogy a lány sír. Ezen azért meglepődtem, mert egyébként olyan vidám. Aztán megvigasztaltuk (a bajokat nem részletezném), de a szívem szakadt meg érte :(. Most úgy nagyjából körbe írtam, hogy milyen a helyzet. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan közeledjek felé úgy, hogy a tesója se akarjon szétszedni, és őt sem ijesztem meg? Hogyan mondjam meg neki, mit érzek? (Bocsánat, ha béna vagyok. Csak hozom a formám... :P)
Köszi előre is és bocsi, hogy hosszú lett.
ha ilyen tuti helyzetből nem tudod megoldani,akkor reménytelen vagy.
1.napi szinten vagy vele beszélőben.
2.kb bejárásod van a lakásukba.
amire esetleg tudatosan készülhetnél.
lehetőleg te irányítsd a beszélgetést vele.
időnként meg kell érintened,a kezét a haját a karját.
ha ezeket az érintéseket jól veszi,akkor egy közös nevetés után öleld meg.
ha ez is nyugtázva van a részéről,akkor ölelés és puszi,majd csók.
de szerintem érted,fokozatosan egyre beljebb mész az intim zónájába egészen addig amíg a fütykösöd a nunijába nem kerül.
ha ez is megvolt,csak ezek után érdemes kitálalnod,hogy te szereted és többet szeretnél belőle.
hát igen lemaradt bakker...
azt hittem 17ek legalább vagytok.
akkor sztornó az egész.
Érdekes, az írásod alapján én is idősebbnek tippeltelek! :D Elég értelmesnek tűnsz, és irigylem a lányt, mert nagyon édes ahogyan írsz róla :)
Ennek ellenére szerintem is kicsit korai még ez. A helyedben egyelőre nem változatnék ezen a kapcsolaton. Persze, ha tetszik neki valaki, nem neked kell kitárgyalnod vele, hogy ne kerülj teljesen barátzónába.
De idővel mindenképp elhívnám a helyedben randira, esetleg megfoghatod a kezét, megölelheted, stb. Csak lassan és szép fokozatosan szerintem :)
És ne mondj magadra olyat, hogy csúnya vagy! Ha a lány olyan amilyennek leírtad, akkor nem fog csúnya srácként nézni rád. Mert kedves vagy, figyelmes, egy szóval jó srác, és egy intelligens lány ezt megbecsüli.
A bátyjának meg egy szava sem lehet ha egy ilyen fiú udvarol majd neki!
Sok sikert, megérdemled! :)
18l
Szia! Én is most kezdtem a gimiben tavaly, és bejött egy srác. Aztán elmúlt.
Szóval lányként azt mondom, ne érdekeljen mit gondol a tesója, de azért vele is legyél jóban. Beszélgess a lánnyal, aztán hívd el valahova. És igen, ez ilyen egyszerű. Ne nyomulj, de azért egy kicsit lássa hogy érdekel téged. Aztán kérdezd meg hogy járna-e veled, de csak akkor ha úgy érzed, itt az idő. Ha nem teszel neki, előbb-utóbb úgyis megtudod, ha igen akkor előbb örülhetsz.
Az meg nem baj ha ronda vagy, a normális lányoknak a belső számít.
pl. én nem is olyan régen találkoztam egy sráccal akivel egy gimibe járunk és ugyanott edzünk. Először nem is érdekelt, úgy figyelmen kívül hagytam. Aztán egyre gyakrabban találkoztunk és többet is beszéltem vele, mert volt közös témánk. Az egész úgy magától jött, észre sem vettem és beleszerettem. Most pedig már kívülről is tetszik. Van még egy fiú akivel ugyanúgy közös a suli meg az edzés, és ő sokkal jobban néz ki, de nekem mégis a másik kell. Nem tudom, ez hogy van, de neked is biztos sikerülni fog. Az a lényeg hogy magadat add. Sok sikert! Majd írhatnál ha lesz valami 😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!