Szerintetek is gázul viselkedek? Most ismerjem be újra az érzéseim, vagy szenvedjek tovább csendben? (gimnazista/hölgyemény)

Az a helyzet hogy olyan lány vagyok, aki nem szívesen ismeri be az érzelmeit és még önmagának is tagadja. Igen, van egy srác aki megtetszett (szerencsétlen, komolyan sajnálom). Egy éven át utáltam, rendszerint szidtam a barátnőimnek mert egy egoista, feltűnési viszketegségű, okoskodó gyökér. Valószínűleg halálra tüsszögi mai napig magát miattam.

Később aztán a negatív érzés lassacskán átcsapott a másik végletbe. Általánosan gúnyos humorral csipkedem, vagy rosszabb esetben hátba csapom, mert miért ne? Úgy látom nem zavarja :D (Nem sértődik meg rajtuk, ő is piszkál barátságosan. Nem veszi zokon amit teszek vagy mondok.)

Belekotnyeleskedik az álmaimba, azon kapom magam hogy őt keresem vagy figyelem. Minden, a legapróbb baromság is bevésődik az agyamba vele kapcsolatban. Megihlette egy versem (róla szól), egy karaktert a könyvemben, valamint kapott tőlem egy portrét.. és kis híján készült neki még egy! Utálom, felakarom darabolni, de közben még sem, szeretném ha szeretne. Viszont annyira idegen nekem ez az érzés, talán félek is tőle.

Azt hiszem őt is összezavartam... amikor egy osztályszintű partin illuminált állapotban vagyunk/voltunk az arcát simizem, megölelem, és elhívtam moziba (ezekre pozitívan reagál(t)) valamint beismertem hogy kedvelem... Mivel külön klikkekbe tartozunk, azóta se beszéltük ezt meg, talán nem is emlékszik rá az alkohol miatt. (Bár ezt kétlem, én többet vedeltem és amúgy sem bírom a piát mégis minden kristálytiszta. Csak a gyenge vallomás után faképnél hagytam mert már az is nehezemre esett hogy kimondjam. Nemhogy még kivárjam a választ..)

Rám nézve EZ az egész mizéria KÁROS. Nem bírom elviselni hogy ok nélkül szeretem, nem bírom hogy pont Ő az akit a rózsaszín köd akar megszépíteni előttem. Röhejes hogy elfogadom a hülyeségeivel együtt, és egyre több közös dolgot vélek felfedezni.

Én komolyan próbálok nem vonzódni hozzá...