Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mihez kezdjek most?

Figyelt kérdés

Elég hosszú történet, de próbálom röviden előadni. Van egy fiú osztálytársam, akivel nagyon rossz a viszonyunk. Abba most nem megyek bele, hogy miért, de rengeteg konfliktusunk volt már. Pedig a kezdetekben még nagyon is jóban voltunk, semmi szerelem, de elég jól elhitette, hogy ő egyetlen és legjobb barát, stb. Mindegy. A lényeg, hogy nemrég megismerkedtem egy fiúval, és nagyon sokáig úgy tűnt lesz is köztünk valami. Vagyis, nem csak olyan kedveskedős szinten volt már a dolog, tényleg igazi "lelki társa" találtam benne. És itt kezdődik a probléma. Ugyanis a fentebb említett osztálytársam is elkezdett vele ismerkedni, találkozgatni, mit ne mondjak ideges lettem. Főleg akkor, amikor másoktól visszahallottam, hogy módszeresen rosszakat beszél rólam annak a fiúnak. És itt őt is lehet hibáztatni, hogy hagyja magát manipulálni, meg nem lenne muszáj mindent elhinnie, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy az osztálytársam mi mindennel képes hitegetni az embereket. És sajnos maga a srác is bizonytalan, gyenge akaratú teremtés, ezt aláírom. De nagyon jó szívű... Csak sajnos az utolsó iskolai nap óta nem jelentkezik. (Igen, ő is egy intézménybe jár velünk, csak idősebb. :D) Akkor és ott találkoztam vele utoljára, aranyos volt mint mindig. Aztán nem írt többet az interneten se, pedig korábban szinte folyamatosan beszélgettünk. Még az ismerősei közül is eltávolított... De ennek ellenére egy hét múlva írt. Azt, hogy szeretné, hogy jól legyek. Nem igazán értettem, de viszont kívántam, majd ezt megköszönte, de a további üzeneteimre már nem reagált. Aztán tegnap nagyon kiborultam. Ugyanis egy kép érkezett tőle facebookon, amit az a bizonyos osztálytárs készített, egy közös kép róluk. Na erre már meglehetősen dühösen reagáltam. Semmi választ. Biztos vagyok benne, hogy itt nagyon csúnya, gyerekes összeugrasztás folyik. :D Az osztálytársamra elmondhatatlanul mérges vagyok, a másik fiú miatt pedig inkább szomorú, de nem tudok rá haragudni. Mert én is átéltem ugyanezt amit most vele művel. Talán nagyon meg lehet fenyegetve velem kapcsolatban, de abban biztos vagyok, hogy nem utál engem vagy bármi ilyesmi, ebbe hiába is mennék bele miért... tudom milyen ember igazából. Meg az az üzenet is jelenthetett valamit.

Ami azt illeti, nagyon hiányzik. Konkrétan enni sem tudok rendesen az idegesség miatt, se rendesen aludni. Szomorú vagyok. A legjobb a személyes megbeszélés lenne. Nem tudom, mit írjak neki ezzel kapcsolatban, hogy elolvassa és tényleg találkozzunk. Igazából nem egy városban lakunk, de a héten megyek majd oda. Abban is biztos vagyok, hogy ha a nyáron nem jelentkezne, én az első iskolai napon biztos, hogy odamennék hozzá. De addig is érdekelne néhány tanács, vélemény. Egyébként 17 éves vagyok és lány, a fiú 18 éves. (Az osztálytárs, aki ugyebár fiú, kicsit fiatalabb nálam.)



2015. jún. 29. 14:30
 1/3 A kérdező kommentje:
Egy nagyon fontos dolgot kihagytam! A többi osztálytárs is úgymond utálja most ezt az embert. Nem csak emiatt az ügy miatt, hanem szinte mindenki ellen tett valamit. És mivel senki nem beszél már vele, ezért is kezdett el azzal a sráccal foglalkozni (meg természetesen hogy nekem rossz legyen.) Pedig amikor még nem voltak ilyen jóban, még hangosan emlegette is, hogy nem tartja normálisnak a srácot. :D Egyébként próbáltam elmondani a fiúnak, hogy milyen ember az osztálytárs, meg is volt illetődve (amikor még beszéltünk). Aztán csak találkozgattak, én nem akartam konfliktust, és most utt tartunk.
2015. jún. 29. 14:39
 2/3 A kérdező kommentje:
*itt. Ideges vagyok, alig tudok írni. :DD
2015. jún. 29. 14:40
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Írd meg a fiúnak, hogy milyen ember az osztálytársad, nem tudom előző alkalommal pontosan miket írtál róla, de hozz fel példákat arról amiket veled és a többiekkel tett. Hozd szóba azt is, hogy nem gyanús-e neki, hogy az osztálytársaitok sem állnak már szóba vele meg utálják... Meg kellene győzni, hogy mi az igazság. Az se lenne rossz, ha mástól is hallaná, csak ha még 5-en írnak neki, hogy xy egy népművészeti cserépedény, lehet azt hiszi, hogy te vetted rá őket. Nyugodj meg, hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. :)
2015. jún. 29. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!