Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! járnátok tetrafóbiás sráccal?
A tetrafóbia a 4-es számtól való félelmet jelenti, mely egyes kelet-ázsiai országokban, például Japánban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon a legelterjedtebb.[1]
A négyes számtól való félelmet azzal magyarázzák, hogy a „négy” (四, pinyin: sì) és a „halál” (死, pinyin: sǐ) szavak kiejtése mandarinul és kantoniul is nagyon hasonlít egymásra. Mivel a japán és a koreai nyelv is a kínaiból vette át e szavak kiejtését – "shi" japánul és "sa" (사) koreaiul) – ezért a tetrafóbia ott is igen elterjedt.
Ezekben a kultúrákban – főképp a kínaiban – különös figyelmet fordítanak a 4-es szám elkerülésére fesztiválok idején, vagy egy családtag megbetegedése esetén, ezért a 4-es számjegy jelenléte miatt a 14-től, a 24-től és a többi 4-re végződő számtól is óvakodnak. Nem ritka, hogy ezekben az országokban az épületeknek – szállodáknak, irodaházaknak, lakóházaknak, de akár kórházaknak – nincsen 4. emelete, illetve olyan emelete, amelyben a négyes szám szerepelne (14, 41, stb.). Egyes városokban, például Hongkongban és Szingapúrban – a keleti és nyugati kultúra együttélése miatt – gyakran a 13. emelet is hiányzik. Esküvői vacsorákon és más rendezvényeken gyakran nincs 4, 14, 24, stb. számú asztal. Házszámok esetén az épületeket 3A, 13A, 23A, stb. jelöléssel látják el.
Egyes hongkongi felhőkarcolóknak – például a Vision Citynek[2] és a The Arch-nak[3] – nincs 40–49. emelete. A 39/F szintet az 50/F követi, így azok a látogatók, akik nincsenek tisztában a tetrafóbiával, azt hihetik, hogy bizonyos emeletek hiányoznak az épületből.
A kínai katonai repülőgépek sorozatszáma a tetrafóbia miatt 5-tel kezdődik, melynek egyik példája a Shenyang J-5. A tajvani és dél-koreai haditengerészet hajóinak jelzőszámában soha sincs 4.
Koreában a tetrafóbia kevésbé számít komoly félelemnek, de kórházakban és más nyilvános épületekben szinte mindig hiányzik a 4. emelet. Más épületek liftjeiben a 4. emeletet F-fel (a 4 angolul four) jelölik. Azok a lakások, melyek számában a 4-es számjegy többször is előfordul (például 404), különösen alacsony értékkel bírnak.
A 4-es számot tartalmazó kínai mobiltelefonszámokat lényegesen alacsonyabb áron kínálják, mint azokat, amelyekben ez a szám egyszer sem szerepel – ami már csak azért is érdekes, mert a hét számjegyű telefonszámok több mint fele tartalmaz legalább egy négyest (vagy legalább egy bármilyen más számot).
Fiúként válaszolok és nem is olvastam végig a regényt, de szerintem ha ennek a 4-es számtól való félelmednek nincs elviselhetetlen hatása az életedre nézve, amit ne lehetne akár kis seígtséggel (szülő, segítőkész barátnő, pszichológus stb) orvosolni, és/vagy megtanulod kezelni (esetleg később enyhűl/elmúlik), akkor ha valaki alapvetően szeret téged (külső és belső alapján egyaránt), szerintem nem ez lesz számára a válóok.
Szubjektív vélemény, lehet valaki teljesen mást fog írni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!