Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Járnátok exhibicionista sráccal?
Az exhibicionizmus egy a DSM V-ben felsorolt nyolc hivatalos mentális betegségként elismert parafília közül.[1] Az említett kifejezés figyelemfelkeltő viselkedést, valamint a nemi jellegű testrészek mutogatására való kóros kényszert jelenti.[2][3] Azt a személyt, aki ebben a mentális betegségben szenved, exhibicionistának nevezik.
Kialakulása még nem teljesen tisztázott, ám különféle elméletek születtek azzal kapcsolatban, hogyan is válik valaki exhibicionistává.
Mélylélektani és dinamikus pszichológiai irányzatok képviselői úgy vélik, a problematikus szexuális viselkedésfajták fixációs vagy regressziós eredettel rendelkeznek, így elmondható, hogy ezen parafília gyökerei is sok egyéb mentális problémával egyetemben a gyermekkor bizonyos momentumaiban keresendők. Az exhibicionizmus kapcsán egyes szakemberek úgy vélik, hogy a gyermekkori meztelenség szeretetére vezethető vissza ezen parafília kialakulása. A kisgyermek szeret meztelenül lenni, szívesen mutogatja magát egészen addig, amíg le nem szoktatják erről, s ebből kifolyólag szívesen játszik a nemi szervével. Erre vezetik vissza, hogy az exhibicionista férfi a merev hímvessző váratlan megmutatásával megdöbbenést keltve fokozza saját izgalmát és vele együtt élvezetét.[6]
nem
nincs kedvem a pasim miatt szégyenkezni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!