Érdemes belevágni ebbe az egészbe?

Kicsit bonyolult sztori.

19 éves vagyok, lány. Van egy velem egyidős fiú akit így a közösségi oldalon “találtam meg” már régen. Már akkor úgymond kinéztem magamnak, nagyon bejön és ő illene is hozzám. Télen kezdtünk el beszélgetni. Én is bejövök neki és ahogy elkezdtünk beszélni nagyon megértettük egymást, egy hullámhosszon voltunk/vagyunk. Az egész beszélgetési stílusunk is nagyon hasonló, meg úgy mindenben egyezünk, sok közös van bennünk. Ezzel így semmi baj nem lenne, viszont elég messze vagyunk egymástól. Ennek ellenére ugyanúgy beszélgettünk és voltak szándékaink egymás felé. De valahogy mindig közbejött valami, betegek lettünk stb. És már egy párszor abbamaradt a beszélgetésünk valahogy. Igazából csak az az oka mindennek, hogy távolság van köztünk. Tudom hogyha egy helyen lennénk akkor már tuti rég együtt lennénk azóta. De így nehézkes, és szerintem ezért maradt abba minden alkalommal. Mert valahogy nehéz magunkat rávenni hogy belevágjunk az egészbe, rávegyük magunkat hogy elmenjünk találkozni és utazgassunk. Meg hogy úgymond félünk az ismeretlentől, nem tudjuk mi lenne a továbbiakban, hogy működne így az egész. Ezt így konkrétan nem mondtuk ki csak beszéltünk róla, de erről van szó. Ezért hagytuk annyiba többször is olyan könnyen. De mindig visszatalálunk egymáshoz kis idő múlva. Mindig keres és újra beszélünk. Tél óta már nagyon sokat beszélgettünk hívásban is. És szimpatikusak vagyunk egymásnak.

Tegnap is írt csak úgy a semmiből, pedig előtte kb egy hónapig nem beszéltünk. Ennek van oka hogy mindig ír mindig keres mindig gondol rám. Meg én is, nem volt olyan nap hogy ne gondoltam volna rá valamilyen szinten.

Ő egy nagyvárosban lakik én meg egy kis “ismeretlenebb” vidéki városkában. Azt lehetne gondolni, hogy úgyis talál magának valakit hisz sok lánnyal lenne lehetősége megismerkedni, de ezek szerint nem így van ezzel. Hiába próbálkozott régebben is lányokkal, senkivel nem tud kapcsolatot kiépíteni, nem talál normális lányt. És ezzel én is így vagyok, igaz nekem nehezebb is ebben a kisvárosban. Nem is van nagyon olyan fiú aki tetszene, meg nincs is normális, mindegyik ilyen nagyképű, drogozik, gyerekes stb. Egymás számára mi ideálisak lennénk, de itt van ugye ez a távolság, legalább 2 órára vagyunk egymástól. Nehéz összehozni hogy találkozzunk. Nem várom el tőle hogy nagyvárosiként egy kis ismeretlen helyre eljöjjön amiről még csak nem is hallott. Elméletileg ha fontos vagy egy fiúnak és akar tőled valamit akkor bárhová elmegy érted, ez igaz, de megnézném én ki tenné meg ezt ebben a helyzetben. Főleg hogy már nagyon divat lett a lánytól várni hogy a helyedbe menjen.. Ő nem ilyen, de azért lássunk tisztán, egy full ismeretlen kis helyre nem mennénk csak úgy el ahol semmi nincs ahova bemehetnétek, úgy hogy te egy nagyvárosban élsz ahol minden van. Tehát mindig úgy beszéltük meg hogy kb félúton találkozunk és elleszünk, az sem egy kisváros már. Aztán lehet arról is szó hogy onnan elmegyünk felé, abba a nagyvárosba ahol sok lehetőségünk van jól érezni magunkat. Ide nem nagyon hoznám el mikor tényleg kb semmi nincs, csak majd ha már ott tartanánk hogy bemutatnám a szüleimnek meg ilyenek, de nem szaladok ennyire előre.

És az is benne van ebben, hogy voltak korábbi hülyeségeim és rossz tapasztalataim.. Mikor még kis naiv voltam többször volt hogy elmentem a fiúhoz találkozni, ami sosem jött ki jól. Apa meg mindig nagyon féltett és nagyon sokat idegeskedett miattam akkoriban. Azóta megjött az eszem ezt ő is tudja. De azért ha találkoznék ezzel a fiúval, nekem is mennem kell félútig, és ha így egy napra odavagyok otthonról, ugyanúgy megfordulna a fejébe hogy mit csinálok már megint, hova mentem el.. És kezdődne minden elölről hogy nem enged sehova odafigyel rám stb. Igaz már 19 éves vagyok nagykorú, de ugyanúgy féltene bármi van. Szóval valahogy beadnám otthon hogy találkozok egy fiúval vagy barátnőmmel leszek, de azt kihagynám hogy igazából egy másik helyre megyek el mert csak úgy tudunk találkozni. Hiába elmondanám az igazat, nem értené meg, konzervatív is szóval hallani se akarna róla. Ha a mostohaanyumnak elmondanám ő még talán meg is értené, de ezt nem akarom mondani senkinek, azt hinnék hogy megint visszaestem a régi hülyeségembe. És igazából nekem sincs valami nagy kedvem elmenni félútig, felülni a vonatra utazgatni, de ezt csak így lehet megoldani ha mindketten megyünk hogy talizzunk. Ez egy ilyen helyzet és csak így oldható meg.

Nyilván ha a jelenlegi élethelyzetre tekintek akkor látszik hogy nehezen kivitelezhető ez így hogy messzebb vagyunk. De ha kicsit előre nézünk a jövőbe, akkor ebből simán lehetne komolyabb, akár lehetne közös jövőnk is ha tényleg annyira egymásra találunk, sose tudni majd adja magát a dolog. Én szeretném ha minden működne vele. És ő is így áll ehhez. Tudja hogy normális lány vagyok és nem hiába nem hagy veszni. Most van lehetőségünk egymásra, később már nem biztos hogy lesz ha elhalasztjuk egymást. Sokan vannak és voltak távkapcsolatban utána meg már komolyabbra fordult minden az életükben. Megfordult a fejemben hogy meg lehetne várni míg tényleg egy helyre kerülünk, mert tervezek oda menni majd tanulni meg az egész életemet ott képzelem el. De akkor meg lehet már késő lesz, értitek.

De az is benne van ebben, hogy izgulok és tartok tőle hogy élőben is fogok-e neki tetszeni. Van egy két hibám, de ennek ellenére tényleg szép lány vagyok ha mondhatok ilyet. Igényes vagyok magamra és mindig azon vagyok hogy a legjobbat hozzam ki magamból külsőleg is, azon vagyok hogy tetszek magamnak, maximalista vagyok nagyon. És remélem hogy bejönnék neki ugyanúgy.

Szóval ti mit gondoltok erről mit csináljak? Ti voltatok már ilyenbe? Minden okos tanácsot meghallgatok, segítsetek nekem