Mit tehetnék hogy abbahagyjam ezt az önromboló gondolkodást?

Lehet hogy hosszúra sikerült de remélem el lehet olvasni :D

Egy 17 éves fiú vagyok és van egy pár évvel fiatalabb testvérem. Ez már évek óta bennem van de körülbelül egy éve erősödött fel. Arról van szó hogy nem tudok azonosulni a nememmel. Mára eljutottam odáig hogy napi szinten nem érzem jól magam a testemben. Gyűlölöm az arcszörzetem (ami mivel sötét és elég gyorsan nő nem nagyon segít ha leborotválom), az izmaimat is próbálom takargatni. Ha belenézek a tükörbe akkor olyan mintha egy idegent látnék mintha nem is én lennék. Valahogy mindig is lány akartam lenni. Régebben amikor senki nem volt itthon mindig lánynak öltöztem.

Nem tudom hogy bármi köze van-e ehhez de anyám mindig is lányt akart. Nem engedett beiratni focizni, hosszú hajamnak kellett lennie amibe semmi beleszólásom nem volt. Én is olyat akartam mint a többi azonos korú fiunak. Gondolom nem meglepő ha azt mondom hogy sokat bántottak a suliban emiatt. Nem engedtek számitógépezni, ami apám "vallásosságának" is betudható, mert valami összeesküvésnek tartotta. Szóval ki voltam rekesztve a fiú közösségből, nem lehettem abban jó mint amit az adott fiú korosztályban mérvadó. Barátaim se voltak sulin belül/kívül mert szinte senkivel nem tartottuk a kapcsolatot és itthonrol sem engedtek el. Pár lánnyal néha szót váltottam és mostmár úgy látom hogy nem lett volna rossz ha bevesznek maguk közé.

A családi életemröl meg annyit hogy volt anyám, aki többször a lelkemre kötötte hogy mennyire jobb lenne neki ha lánya lenne. Meg apám aki valahogy sose kedvelt régebben. Persze jó apa volt mert mindent megadott a családnak. De csak annyit éltem át hogy tesóm volt a kedvence, ha meg velem kellett valamit csinálnia akkor láttam hogy húzza a száját. Néha mentünk kutyát sétáltatni, biciklizni de akkor csak "krisztus eljöveletéröl meg az új világrendről" beszélt. Aminek köszönhetően annyira becsavarodtam hogy nem mertem egy rossz szót szolni mert nehogy Isten meghallja. Ezeknek köszönhetően teljesen kimaradt minden számitógépes játék, film, mert azok "sátánisták". És itt jön a másik oldal, tesóm. Neki valahogy megvoltak ezek. Neki engedték a gépes játékot, focizhatott, normális haja volt/van. Őt tényleg úgy kezelték mint egy fiút.

Szóval ahogy mondtam eljutottam odáig napi szinten sokat stresszelek, és szinte állandóan a ezen jár az agyam. Amint mondtam undorodom a testemtől, mert egyáltalán nem azt tükrözi amit belül érzek. Csak arra tudok gondolni hogy mennyire jobban jártam volna ha lánynak születek. Meg persze már beképzelek is mert amikor megfájdult az alhasam akkor azt hittem hogy megjött a vérzésem. Amikor biológián tanulunk/tanultunk a mentstruációtol, terhességröl akkor elkezdek pánikolni. Ami még online oktatás alattrol maradt meg, mert mult tavasszal szinte napi szintűek voltak ezek a rohamok. Sok kilót le is fogytam mert nem tudtam a görcstöl nyelni.

Jah és a fiúkhoz vonzódom.

Szóval csak annyit szeretnék kérdezni hogy mit tegyek ez ügyben.

Keresztény konzervatív kommentekből nem kérek, mert milliók halnak meg járványokban, háborúkban napi szinten. Nem hiszem hogy Isten szemében ez főbűn lenne.