Mit lehet tenni?

Van egy kis problémám így fiú téren.

Nagyon megtetszett egy fiú és mai napig szerelmes vagyok belé. Pont az esetem meg minden. Én is hejövök neki, egyértelműen látszott már kezdettől. Évfolyamtársam. Ez már egy jó ideje tart, kemény egy éve hogy húzódik köztünk a dolog de már azelőtt is bejött. Egyszerűen nem lehet vele haladni egyről a kettőre. Alakul aztán visszahátrál és mindig ez van. Beleélem magam és koppanok. Mikor azt hiszem mostmár tényleg lesz valami, mégsem jutunk előre mert meghátrál és úgy tesz mintha mi sem történt volna. Most megint csak az van hogy köszönni sem köszönünk. Ez nekem nagyon rossz. Sok lánnyal jóban van mindig, ez annyira zavaró.

De közben meg tudom hogy velem milyen amikor egymással vagyunk. Nagyon önmaga velem és érződik hogy teljesen őszinte, semmi megjátszás. Történtek már olyan meghitt pillanatok köztünk ami egyértelmű érzelmességre és szándékra utalt, szerelemre. De egyik napról a másikra semmi. Sokszor hittem már azt hogy már úgysem lesz semmi ez ennyi. De aztán ugyanúgy keresett egy idő után a semmiből és haladtunk. Úgy voltam vele nem érdeklem és nem is gondol rám, de megmutatta hogy igen. Aztán amikor meg pont hogy kéne akkor nem keres. Mikor várnád azt a varázst pont akkor hátrál meg. Nem tudom ezt hova tenni tényleg és nagyon bánt a dolog.

Nem tudom ti éreztetek-e már ilyet, de én tudom hogy nekem ő az igazi, felismerem magamban. Sok fiúval kavartam már eddig akikkel alakulóban voltam meg talizgattam de sose éreztem egyiknél sem ilyet. Az volt bennem hogy nem akarom igazán, csak felszínes az egész és úgy éreztem nem tartoznak hozzám. Viszont vele teljesen más. Minden pillanatát őszintén megélem amikor vele vagyok, maximálisan azt érzem hogy összetartozunk, mi egybeillünk és senki más nem foghat meg így. Amikor meghallom a nevét, meglátom vagy csak szóba jön, akkor melegség minden. Elmondhatatlan milyen amikor egymással vagyunk és ő is hogy viszonyul hozzám. Szavak nélkül is megvan minden. Nekem vele kell lennem akármi legyen. Ahogy megtapasztaltam ezt a felismerhetetlen érzést, attól kezdve nem akarom ezt az egészet hagyni. Már jópárszor rávettem magam hogy nem érdekel mostmár de nagyon nehéz, mert tudom hogy valójában nagyon is érdekel.

De nem tudok ezzel mit kezdeni, nem rajtam múlik ez. Amit csinál nagyon rosszul esik. Jól esne beszélni vele erről úgy rendesen őszintén, de már így is el van szállva magától és úgy csinál mint aki észre sem vesz, pedig látszik hogy nagyon is észrevesz. Így nem lehet vele beszélgetni, még köszönés sincs. Nagyon nehéz helyzet.

Most így a napokban jött hirtelen egy srác. Tudni kell róla, hogy amúgy cigány, a neve is úgy kezdődik mármint a tipikus olyasmi vezetéknevek, értitek. De egyáltalán nem annak néz ki, intelligens, jó stillje van, és annyira tetszik az arca is, helyes fiú, a haja is pont jó és egyáltalán nem barna bőrű, fehér. A beszédje sem cigányos, tehát az egyetlen jel ami arra utal hogy az, a neve. Más nem. Én már amúgy látásból ismerem egy ideje, mindig is jóképűnek tartottam és tetszik. És ő is ismer, egy suliba járunk. Kb egy hete rámírt. Visszaírtam neki és azóta alakulgat. Eddig már 4szer találkoztam vele. Már most többet tett felém mint az a másik fiú aki annyira bejön nekem. Eljött velem másnap reggel suliba, gyakorlatra elém jött mire végeztem, úgy nézett ki eső lesz de akkor is jött elém, harmadszorra beteg volt és úgy is kijött hozzám találkozni, meg ilyenek. Ezek azért mondanom sem kell hogy jól esnek. Főleg ahogy viselkedik velem, érzem hogy törődik velem és tényleg akar, lép felém. Mesélt rólam a barátainak meg az anyjának, meg is mutatott engem képen, meg ilyenek. Közeledik felém, kimutatja az érzelmeit. Volt egy kis félreértés aztán amit meg kellett beszélni és nagyon jól sikerült. És nagyon normális is, hasonlóan gondolkodunk mindenben egyetértünk. Meg tényleg tetszik nekem, szerintem illünk is külsőre mert jóképű fiú és én sem vagyok egy ronda lány. Egy rosszat nem tudnék rá mondani és nem bántanám meg semmivel.

De van egy kis baj. Valahogy mégis érzem hogy én azt a fiút akarom igazán ugyanúgy. Én őt érzem az igazinak számomra és szerintem ez nem fog változni.

Meg itt van az is hogy apáék sem nézik ezt jó szemmel. Ahogy szót ejtettem róla rögtön megkérdezték cigány-e. Nem vagyunk amúgy fajgyűlölők, sőt vannak is cigány ismerőseink és nem ítélünk el senkit emiatt. Csak az van ebben hogy apáék nekem semmi esetre sem szeretnék hogy cigánnyal legyek. Mert ugye tudjuk milyen a legtöbb, meg milyen életük van azoknak a lányoknak, nőknek akik olyannal jönnek össze. Apa meg engem mindig is nagyon féltett, egyszem lánya vagyok érthető és meg is értem a hozzáállását tényleg. Én sem szeretnék cigány fiúval lenni. Kerülöm is őket. Csak hát ugye ez a srác teljesen más mint a többi, minden szempontból és tényleg nem annak néz ki meg semmi, meg se lehetne mondani róla.

Szóval, jó vele amúgy minden, de valahol tudom és érzem azt hogy ő nem hozzám tartozik, értitek szerintem.

De viszont megbántani nem akarom sehogy.

De azzal a fiúval meg akivel én szeretnék lenni igazán, semmi nincs és annyira rossz nekem.

Lehet hogy mások felé kéne akkor nyitnom.

Ilyenkor mit lehet tenni?

18/L