Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tette? Szerintetek? Halálra rémülten, de a bátyja megnyugtatott.
Van egy fiú akivel a nyáron barátkoztam össze. Tényleg csak barátok vagyunk. Ez így is volt egy hónapig, de utána elkezdett fogdosni, puszilgatni. Kértem hagyja abba, megtette. Egyik nap áthívott. A beszélgetés közepén jártunk, átkarolt (máskor is karolt már át) én folytattam a témát. Csak akkor hagytam abba a mondatott mikor éreztem, hogy a melltartókapcsommal babrál. Felkeltem kimentem inni egy pohár vizet, követett. Amint megfordultam vele találtam magam szembe, és teljesen a pulthoz szorított. Éreztem megakart csókolni. Eltoltam magamtól mire ő egy "bocsi, nem tudom mi van velem". Pár perc csend lett. Végül ő dobott be egy témát. Láttam, hogy hív vlki, ezért felvettem. Kicsit félre vonultam, mert nem tartozik rá mit beszélek, és kivel. A falfelé fordulva gyorsan megbeszéltem az illetővel. Kinyomtam, és vele találtam szembe magam. Jobbra indultam el erre ő a kezét a falhoz nyomta, így csak balra bírtam menni, sikertelen. Teljesen lefagytam. Már megint ugyanaz a érzés következett. Elkezdte cirógatbni a nyakam, hajamat feszülte ki az arcombol stb. Egy pillanatra abba hagyta és rám nézett. Én kiakartam használni a lehetőséget és elmenni, de a csuklómnál fogva rántott vissza. Még közelebb volt és a nyakamat kezte csókolgatni, és... és megcsókolt. Elsőnek csak a számon, végül próbált nyelveset, de nem engedtem. Nem bírtam ellokni magamtól se, úgy lefogott. Derekamat simogatta, fenekem, oda nem nyújt, mert a lábammal elloktem. A cuccaimat szedtem össze mikor a hátamat simogatta, megforditott, és ismét csókolt. Ezután csak rosszabb lett, mert a kanapéra akart lökni (eddig elleneztem). Sikerült neki, felhuztam a lábam jó szorosan, hogy védjem, ami védhető. Tovább csókolt, és jobban rám mászott. Már sírva könyörögtem, engedjen el. Nem. Mellemet simogatta, kész végem volt!😭 Nagyon féltem, és csak könyörögni tudtam neki. Nem bírtam lerugni se, mert úgy rám mászott. Csengettek. Abba hagyta. És rám parancsolt, hogy ha kérdezik miért sírok akkor azt mondok amit akarok, de az igazat nem. Ha még is azt mégis vlkinek elmondom biztos lehetek benne, hogy másnap megerőszakol. Reszketetem a félelemtől. A bátyja (20F) volt az. Szokásos hogy vagy mint vagy tesó szöveg. A fiú mondta (18) elmegy wc-re és mindjárt jön. Én továbbra is ott reszkedtem. Ez feltűnt a bátyjának is. Így leult mellém és próbált nyugtatni, de mikor hozzám akart érni egyből összébb húzódtam, erre ő arra kért hogy az igazat mondjam el neki. Megvéd bármi is legyen az. Nagynehezen kinyogtem, hogy erőszakolt. "Ki?" - kérdezte mire én a wc-ről kierkezo öccsére néztem. Rögtön leesett neki, bearultam. Én őt csak... csak barátként szeretem.
Végül a bátyja kísért haza, de látszott rajtam hogy teljesen megrémültem. Mondta hogy lerendezi. Meg köszöntem. Vlmennyire megnyugtatott, és másnap elhivott sétálni. Nem tudom miért, de biztonságban éreztem magam nála, hiába tette azt az öccse. Megértő volt, segített meg minden. Utána elkezdtunk többet és többet találkozni végül a második "randin" megcsókolt. Nem vitt bele extrát. Megértő volt, tudta hogy milyen sérülés ért így inkább lassabb de biztosra akart menni. Sikerült is neki <3
Minek mész bele ilyen helyzetekbe???
A fogdosás után már nem kellett volna vele barátkozni. Meg miért beszélgetsz egy baráttal összekarolva??? Ezek nem normálisak. Meg amikor elkezdett náluk próbálkozni, akkor rögtön el kellett volna jönni, nem kimenni inni, meg telefonozni.
Ha valakitől nem akarsz semmit, akkor az legyen egyértelmű. Akkor ne hagyd magad ölelgetni se, meg összebújva beszélgetni.
Meg ha tudod, hogy nem barát akar lenni, hanem többet akar, akkor sem kell vele találkozni és úgy csinálni, mintha barátok lennétek.
Lehet, hogy én vagyok a fura, de miután majdnem megerőszakolnak én tuti nem vágynék azonnal másik férfi közeledésére, főleg nem az illető bátyjáéra.
Meg én mondjuk nem üldögéltem volna, amikor elmegy wc-re, hanem elmentem volna. De biztosan én vagyok a fura, hogy ilyen helyzetben menekülnék, ha végre adott a lehetőség rá, és nem üldögélnék.
a történet első felét már egyszer kiírtad
szerintem jó, hogy a bátyja megértő, remélem nem lesz vele olyasmi mint az öccsével, de ha igen, akkor hagyd őket a francba, és kérj segítséget!
Sok szerencsét, és remélem ő most teljsen megértő lesz és nem használ ki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!