Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Írjak neki, vagy adjak neki időt?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Írjak neki, vagy adjak neki időt?

Figyelt kérdés

Történet a következő. Van egy lány, akivel beszélgetek messengeren már majdnem 2 éve, egyetemről ismerem. Utóbbi időben egyre többet beszéltünk, míg egyszer csak be nyögte, hogy fél valamit elmondani. Ez nem más, mint hogy be jövök neki. Ekkor írta, hogy azért félt el mondani, mert nem tudta, hogy reagálok rá. Nagy nehezen én is be vallottam neki, hogy ő is be jön nekem. Ekkor boldogság volt mind kettőnknek,szinte egész nap beszéltünk. Viszont, kb 4 hónapja felbukkant az exe, aki mindig ír neki, de nagy nehezen el mondta, hogy a szakításuk után 1x volt valami, illetve később is, de az csak csók volt (3 éve). Annyit mondott most, hogy ír neki és ennyi, semmi más. Sajnos mikor nekem erről egyre többet mesélt, kezdtem azt érezni, hogy valami nálam sem oké. Kicsit féltékeny voltam, e miatt volt vita is.

Köztem és a lány között pár hete el csattant egy csók, viszont másnap írt neki az az exe, aki csak írogat neki, azóta olyan érzésem van, mintha megváltozott volna. Hiába kérdem, hogy mi is a baj, nem mondja el, kérdeztem tőle, hogy velem mit akar, azt sem tudta meg mondani, kevesebbet is ír, mint korábban, ha pedig beszélünk akkor pedig tetteti hogy jó a kedve, viszont tudom, hogy nem. Hiába hívom fel, ott jó, messengeren pedig érződik, hogy nem jó a kedve. Annyit mondott, hogy az extől aki írogat neki, nem akar tőle semmit sem, csak beszélnek. Én ezt el hittem neki. Viszont mikor rossz a kedve, akkor nem mondja el hogy mi is valójában az ok. Mostanság nem is ír szinte, csak ha én írok, majd úgy. Mi tévő legyek, mit gondoljak? Ne írjak neki pár napig, adjak neki időt, vagy felesleges? Vagy esetleg fél el mondani, hogy velem vége van? Mit csináljak?


2020. szept. 12. 02:08
 1/1 anonim ***** válasza:

Elég tisztán látszik, hogy nincs túl az exén és még jó ideig nem is fog ez megtörténni (minimum hónapokkal számolj, de inkább évekkel). Nyilván valami van vele, ami miatt veled távolságtartóbb lett, nagy eséllyel elkezdett reménykedni hogy újra összejöhetnek vagy lehet reális esély is van rá.


Lényeg hogy beszélnek, ami már alapból nem jó jel. 3 éve volt az utolsó csók állítólag, de még mindig benne reménykedik, ami sokat elárul arról, hogy milyen érzelmi állapotban van. Ezzel nem tudsz tenni semmit, magának kellett volna továbblépnie.


Emellett nem akar veled normális kommunikálni, megjátssza magát, eltávolodott és ismét fókuszba téve, az exével trécsel. Nincs értelme tovább foglalkozni vele, még ha rossz érzés is.

2020. szept. 12. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!