Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom túl tenni magam rajta, pedig nem is tetszik?
Van egy srác, akinek tetszettem és azt hittem ő is nekem, de igazából utólag nem gondolom, hogy tetszett. A kapcsolatunk tetszett, nem ő, sosem tudtam mondani semmit, hogy mi tetszik benne.
S mára már felismertem benne a jót, mégsem tetszik ettől, viszont nem tud közömbös lenni számomra. Viszont tapasztalatból tudom, hogy valószínűleg ha megint tetszenék neki, én egyből túl lennék rajta, ami elég gonosz.
Szóval hűh az egész hülyén hangozhat, de hogy lehetnék túl rajta? Már jó ideje volt, és egyértelműen nem tetszek már neki, sőt.
Jól esett nekes hogy valaki foglalkozott veled és ezért érezhetted úgy hogy tetszik neked.
Túl tenni úgy tudod magad hogy nem foglalkozol vele és idővel elfelejted.
Nem lehet,hogy azért tetszik neked mert olyan elérhetetlen?
Mármint az ember mindig arra vágyik amit nem kaphat meg
És mivel őt már nem érdekled ezért téged elkezdett érdekelni
De amint újra tetszenél neki, azért lennél túl rajta mert igazából már nem elérhetelen, hanem nagyon is elérhető
Meg hát ott van az is amit előttem mondtak
Te magába az érzésbe vagy szerelmes nem a személybe
Minden lánynak imponál az ha tetszenek valakinek
(Bár hozzáteszem, ez nálam kevés ideig van így, utána inkább frusztrál és idegesít)
17/l
Köszönöm! 🤗
Teljesen biztos, hogy az érzés tetszik, viszont azóta már volt egy srác, aki tetszett és én is neki, mondjuk hűh okey, még nem nem találkoztunk, így más lehetett. Szóval amíg ez a másik srác tetszett, nem is nagyon jutott eszembe az előző, de már nem tetszik, s megint folyton eszembe jut.
Hogy tudnám elfelejteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!