Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Demiszexuálisok! Mennyire nehéz a pártalálás?
Tudom, nem vagyok még olyan idős, hogy feltétlen legyen valakim, csak miután a környezetemben én maradtam az egyedüli szingli és szűz, ez rám nézve kínossá vált. Én nem érezném alapjáraton annak, ha nem ez áramolna mindenből és mindenkiből. Demiszexuálisnak (és heteroszexuálisnak) tartom magam, a környezetemben viszont nincs ilyen ember. Tehát, mennyire nehéz így ismerkedni? Alapjáraton is nehéz számomra, de ez csak rá tesz majd egy lapáttal, igaz?
Illetve, a fiúknál ez mennyire gyakori?
17/L
Demiszexuálisnak lenni annyit tesz, hogy valaki csak erős érzelmi kötődés mellett képes szexuális vonzalomra. Ez önmagában nem tűnik extrém dolognak, ám, aki ilyen beállítottságú, az idegenekkel szemben nem érez vonzódást, akármilyen jól is nézzenek ki.
Tehát gyakorlatilag te a klasszikus kötődésen alapuló kapcsolatot keresed, nem a szex vagy egyéjszakást.
A vágyat náluk nem a látvány, hanem az intellektus, az érzelmi kötődés indítja be.
Alapvetően nálam is. Ha külsőre tetszik az egy dolog, ha hülye, lapát.
Nem tudtam hogy létezik ilyen, sőt igazából én ennek külön nevet nem is adtam volna.
De most rájöttem valamire... Én is Demiszexuális vagyok. :DD
Számomra nem igazén fontos a külső, legalábbis ez a tapasztalatom.
Legutóbbi lány akinek nagyon megtetszett a kisugárzása a "belső szépe", külsőre nem igazán illettünk össze és ezt mások is a tudtomra adták van aki jó és van aki rossz szándékból, de tudtam hogy igazuk van.
Ennek ellenére nem igazán izgattam emiatt magam és mindent megtettem annak érdekében, hogy közelebb kerüljek ehhez az egyébként tökre inteligens lányhoz.
Sajna nem lett belőle semmi, hisz ő nem Demiszexuális és a külső neki pont annyira számít mint a belső, persze ez a normális. Egyébként tök jóban vagyunk, és szoktunk beszélgetni.
Ha valaki megkérdezi hogy milyen beállítottság vagyok, akkor már biztosra tudom hogy mit modjak.
Én párnapja találkoztam ezzel a "nemidentitással" ha lehet ennek nevezni.És nagy részt igazak rám nézve a leírások. Pl: Én undorodok a pornográf tartalmaktól,az érzelem mentes egy éjszakásoktól. Engem nem érdekel egy nő feneke sem a melle. stb. De attól függetlenül vonzódom hozzájuk és nem is vagyok aszexuális.
A kérdésre válaszolva szerintem semennyivel nem nehezebb ismerkedni.Egyszerűen nem kavar az ember fűvel fával(Családbarát megfogalmazás).
17/F
Sok párkapcsolatom volt, de egyikkel sem volt jó a szex nem tudtam miért...
Hát nem volt meg az a kötelék dolog.Mondhatja bárki hogy ez hülyeség, de nem. Idegennel a csók, vagy szex vagy egy baráttal csinálni, kiráz tőle a hideg, undorító számomra.
Most párkapcsolatban vagyok 4 éve. Már az elején megvolt az a furcsa kötelék érzés, és azóta se szűnt meg. Elején furcsa volt vele a csók és pár hónapig nem csókolóztunk, ismerkedtünk, még jobban beleszerettem, éreztem azt a kötelék dolgot és amikor újra megcsókoltuk egymást, nagyon jó volt.És azóta is jó
Párom nem Demiszexuális azt hiszem, nem tudom igazából, és szeretem ő se de nem fontos szerintem az a fontos hogy szeret, és ennyi.
És az biztos hogy egy demiszexuális nem fog megcsalni. CSAK! Ha az adott illetővel kialakult az a bizonyos dolog, hogy azt érzi jó vele csinálni, és hát igen az szívás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!