Miért nem lehet szavazással eldönteni milyen zenék szóljanak a kereskedelmi rádiókban?
Kategorizálva, számlálókkal, amelyiket leadják az ismét nulláról indulna, bekerülne minden kiadott dal.
Miért arról szól a rádiózás, hogy kivel mit tudnak kialkudni maguknak, és miért nevezik ezt a hulladékot közönségigénynek?
#4 Több oka is lehet. Nekem hosszú ideig munkahelyen kellett, de taxiban, vagy mások autójában is gyakran rádió szól. Legutóbb én is autóban hallgattam, mert nem tudtam rákötni a telefont.
Szívesebben hallgatnék néha rádiót mint a válogatásaimat. Ha mindig csak azt hallgatom amit szeretek, sajnos belterjesedek, pedig érdekelne más stílus, vagy újabb előadók akik kevésbé ismertek, de magamtól nem feltétlen futnék bele ezekbe.
Azt gondolom a zenének ugyanúgy változnia, frissülnie kellene mint ahogy a világ is változik, a daloknak valamilyen módon reflektálnia kellene az eseményekre, ami többet jelent annál, hogy beleírjuk a szövegbe, hogy hashtag, mer'a mai fiatalokból pont ennyit ismer a negyvenes lemezproducer.
Szükség lenne a zenék közti beszélgetésekre, a hallgatók hozzászólásaira, végülis mindenre, talán még a reklámokra is ha ezt tartalommal töltenék meg, de nem teszik.
És még mindig nem az zavar, hogy ebből hányszáz millát kaszálnak egyes emberek, hanem hogy azt mondják azért ezt adják, mert erre van igény. Egyrészt nincs, másrészt pontosan az lenne az egyik feladatuk, hogy minél nagyobb rálátást adjanak a zenei életre, és hogy az infókkal formálják az általános zenei műveltséget. Az egy dolog, hogy mindennek ellenkezőjét teszik, de hogy kb. minden alkalommal azt a választ látom erre, hogy ez azért van mert mi hallgatók így összessegében akkora tahók vagyunk, hogy nekik ezt kell leadniuk mert mi ezt tudjuk csak szeretni, az már túl megy minden határon. Én nem ezt szeretem, te sem, és valahogy az ismerettségi körömből mások sem, akkor ki az a mindenki akinek ez kell?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!