Ajánlanátok olyan zenéket amik annyira rosszak hogy már jók?

The Shaggs - Philosophy Of The World

https://www.youtube.com/watch?v=jQqK1CjE9bA

A hatvanas évek végén egy idióta f#szi kitalálta, hogy rocksztárt nevel a tizenéves lányaiból, így abszolút zsarnok módon zenélésre kényszerítette őket, majd gyorsan fel is vett velük egy albumot - nem különösebben akadályozta meg ebben a tény, hogy a lányok nem voltak túl jók, meg azon a ponton már utálták is az egészet. Ez az OG "olyan rossz, hogy már jó" album, ajánlom az egészet meghallgatásra, mert egy véletlen avantgárd mestermű. Ahhoz pl. kimondottan tehetségesnek kell lenni, hogy valaki folyamatosan csépelje a dobot, de még véletlenül se sikerüljön akár egy ütem erejéig valamelyik másik hangszer ritmusával szinkronba kerülni. Az apuka által írt bugyuta, szájbarágós dalszövegek se semmik. Zseniális az egész - ahogy Zappa mondta, "bigger than The Beatles".

Ossian, Debrecen, 2000

[link]

Személy szerint a hard rockkal, meg a klasszikus heavy metállal sose bírtam megbarátkozni, viszont az Ossian ezen legendás fellépésére inkább tekintek egy elborult punk albumként, mint metálként. Paksi kolléga úgy be volt b#szcsizva, hogy kitalálta egy saját dialektusát a magyarnak, olyan fantasztikus szavakkal, mint a "repatarurgyán", "cézánolban", "innovákoljál", "nyitmákhívó", "mátykonnyakennyi", "ócsvét", illetve olyan ezeknél racionálisabb szóösszetételekkel, mint "szemszélű", "kézenlétben", "másvillogány", "rámhalál", meg "átvirradulok". Némelyik dalt háromszor is eljátszották, és ő még negyedjére is letolta volna, ha közben a hangszeres tagok nem távoznak a színpadról. Személyes kedvencem ebből az anyagból az Éjféli Lány című daluk improvizáltan kollaboratív újragondolása, amikor ugyanis egy rajongó valahogy mikrofonközelbe került, és elénekelte az első két versszakot, valóban értelmes szöveggel, mire Endre észbe kapott, hogy ezidáig nem a saját hangja volt, amit hallott, úgyhogy sürgősen kiköszörülte a csorbát a refrén, meg a dal szinte teljes hátralevő részének a szétk#rásával. Múlt hónapban asszonypajtással kb. napi szinten meghallgattunk legalább néhány dalt erről a csodáról.

Corey Feldman - Angelic 2 The Core

[link]

Ezt őszintén szólva még nem hallottam egészében, de hallottam róla elég dalt ahhoz, hogy ki merjem jelenteni, hogy ilyen közel kb. senki nem került még a The Room című kultklasszikus filmművészeti szörnyszülött zenei testvérének megalkotásához. Feldman mind a pop-, a rock- és a funk-zenéhez egy nagyon biztonságos, kommersz módon próbált nyúlni, viszont a túlzott ambiciózussága, meg hozzá nem értése szerencsére meggátolta, hogy az alkotása unalomba fulladjon, ugyanis egy teljes káosz az egész. Szokás mondani, hogy elektronikus zenét, meg kommersz poppot, autotune-olt éneklést, stb. könnyű csinálni, mindenki képes rá, és az emberek meg fogják kajálni... Hát ez az album a tökéletes ellenérv. Ilyen az, amikor az ilyen demagóg dumákban szereplő strawman életre kell, és valaki, akinek konkrétan fogalma sincs, hogy mit csinál, elköveti az ő kétlemezes magnum opus-át.

Viper - You'll Cowards Don't Even Smoke Crack

https://www.youtube.com/watch?v=Dp7iveA5CRs

Ez a tag valami hihetetlen. Az emberek Bones-t mondják a legtermékenyebb/-szorgalmasabb mai rappernek az évi két-három albumával, míg Viper csak 2014-ben 347 albumot adott ki. Mondjuk nem lenne egyszerű megállapítani, hogy abból hány dal konkrétan ugyanaz, mivel egyrészt szerintem több idő lenne meghallgatni mindet, mint neki elkövetni volt őket, másrészt nagyon egy kaptafára mennek az alkotásai: lo-fi, trippy hangzás, tipikusan texasi/memphis-i hip-hop ütemek, meg a félkómásnak ható, mikrofonhoz klausztrofóbiát kiváltóan közeli búgó, dörmögő előadásmód. A videói, albumborítói, meg címei is gyakran egészen hajmeresztőek amúgy. A személyes kedvenc album címem tőle a "These Rappers Claim They Hard When Them Fags Never Even Seen The Pen".

Fallen Vengeance - Seven Nation Army

https://www.youtube.com/watch?v=TBLVkZYgspM

Egy tinédzserekből álló zenekar feldolgozta a The White Stripes klasszikusát. A srácok elvileg nyolcan voltak, ami tök jó egy alapból két fő által előadott dalhoz. Ritmusérzéke, vagy bármilyen komolyabb zenei gyakorlottsága szerencsére senkinek sem nagyon volt a csapatban, cserébe viszont kitalálták, hogy hörgéssel paprikázzák meg a jól ismert nótát, ami egy olyan csodás performanszot eredményezett, hogy akár azt is odaírhatták volna a cím mellé, hogy "feat. Cookie Monster".

Bev & Bob

https://www.youtube.com/watch?v=4Kc4Np1rdPc

Ha már feldolgozásoknál tartunk... Ez az amcsi házaspár valami egészen szürreális kontentet szolgáltat az internet lakóinak kb. heti szinten. Én talán a Bring Me To Life cover-jüket tartom a legviccesebbnek (részben a dal alapból meglevő mém-státusza miatt), így az linkeltem, de érdemes több videójukat is nézni. Fontos, hogy nézd is, ne csak hallgasd, mert a pszichedelikus látványvilág ezzel a zenével kombinálva simán képes betépést/beb#szást eredményezni anélkül, hogy bármiféle káros anyagot vinnél a szervezetedbe.

Asura - Bavarian

https://www.youtube.com/watch?v=0T47ig7LRAo

Valami náci black metál zenésznek egy furcsa side project-je, amit Aaron "Metal Theologian" Margosian-től ismerek, aki az albumot a legrosszabb zenei kiadványnak tartja, ami létezik. Az egész gyakorlatilag ügyetlen gitár-búgatás pornó hangokkal, meg olyan hörgéssel, mintha valami DOS-os videojátékból egy szörny hangját hallanám. Mindez vélhetően mikrofon helyett az asztal lábával, vagy tányér nokedlivel lett felvéve. Külön ajánlom a hölgyeknek, ugyanis, ahogy a borító írja, "This music is against all women".

The Most Unwanted Song

https://www.youtube.com/watch?v=-gPuH1yeZ08

Szerintem "olyan rossz, hogy az már jó" kategóriába csak azok az alkotások férnek bele, amik szinte biztosan nem annak sikerültek, mint aminek szánva lettek. Biztos, hogy van, aki viccesnek talál mindenféle furcsa, avantgárd kísérletező zenéket a szokatlanságuk miatt, de egy Captain Beefheart, meg egy The Gerogerigegege tudta, hogy mit csinál, és pontos az lett, ami lenni akart, míg a fentebb linkelt remekművek alkotóiról ez feltételezhetően nem mondható el. Ez a dal viszont amolyan különdíjas a szememben, mert valahol a szándékosan unoknvencionális, és a komikusan rossz között helyezkedik egy olyan alapötlettel, ami mindkét kategóriába belefér, de igaziból emiatt egyikbe se. Három művész kitalálta a kilencvenes években, hogy csinálnak egy felmérést arról, hogy mik azok az elemek, amiket a legtöbb ember nagyon szeret zenében, és mik azok, amiket mindenki utál, majd ezek mentén megkísérelték megalkotni a világ legkívántabb, meg legkevésbé kívánt dalát. Előbbi egy unalmas, nyálas, kommersz szerelmes dal lett, ami max a kontextust figyelembe véve érdekes, utóbbi viszont egy huszonkétperces monstrum, ami tartalmaz bendzsót, hárfát, tubát, skót dudát, reklámszövegeket éneklő idegesítő gyerekkórust, sz#rul hangzó dobgépet, illetve a dal koronaékszerét: szoprán operaénekes rappet. Erről a számról minden irónia nélkül mondom, hogy valami egészen lehengerlő.