Mi a véleményetek Chester Benningtonról és a Linkin Parkról?
"Az utálkozók meg csináljanak jobbat"
Ez az egyik legprimitívebb érvelési hiba.
Utolsó nagyobb mozgalom a Nu-Metal volt amit lehet szeretni vagy utálni de igen is nagy jelentőséggel bírt, máskülönben megcsappant volna a metal hallgatósága a 2000-res évek elején.
Szóval mindenképpen fontos szerepük volt ezeknek a bandáknak.
Nem kétség hogy a Linkin Park alkotta az egyik legmaradandóbbat és szerintem a legmegosztóbb diszkógráfiát is közülük(mondjuk a Korn és a Slipknot simán versenybe van, előbbi Skrillex, utóbbi az IOWA utáni időszakban vált a sárdobálás célpontjává).
A nevükhöz fűződik 2 olyan album amivel beleírták magukat a rockzene történelembe, illetve később pár sláger.
Személyes véleményem az hogy,- én jómagam is a Linkin Parkkal indultam el és utána kezdtem el a nagyokat is hallgatni,- nagy hatást gyakoroltak rám, hihetetlenül tudtam velük azonosulni, mivel sokféle zenei stílusba belevágtak tényleg megunhatatlanok voltak.
Egy idő után elmúlt a varázs, és inkább elindultam többféle másik metalműfajba.(egy idő után valahogy "gyerekesnek tűntek", nem tudtam velük azonosulni)
Azóta már nem igen hallgatom őket, de ha mégis az első 2 albumot biztosan végigfutom egészében.
Chester nagyszerű, de szerintem kissé túlértékelt is, ami azt illeti a metal zenei világban vannak sokoldalúbbak(Daniel Gildenlöw,Mikael Åkerfeldt vagy éppen Chuck(RIP)).
Összességében szerintem nélkülük jóval kevesebben ismernék a metal műfajt, mainstream metalbandák egyik legjelentősebb képviselője volt.A többi pedig szubjektív, hogy ki milyennek ítéli a zenéiket.
Az egyik legnagyobb banda a mainstreamet nézve. Dalaik jól, igényesen voltak megcsinálva, a szövegeik sem semmitmondóak. Látom, jöttek a nagy metálarcok, hogy fúú, ez gagyi. Kritikusak mindennel, eléggé begyöp*södött életük lehet. Én is ilyen voltam egy ideig, de rájöttem, hogy ez semmire nem vezet. Alapjáraton véve az emberek mindig is vevőbbek voltak a kicsit poposabb hangzásra rockzenén és metálon belül is. A Linkin Park talán egyik legnagyobb erénye az, hogy valamennyi műfajban próbálkoztak, és mindenben alkottak maradandó dolgokat, mindezt olyan formába csomagolva, hogy a közönség és a szakmabeli emberek elismertségét is kivívták. A Hybrid Theory és a Meteora albumok legendásak, és még az utánna lévő albumokon is akadtak jó zenék, mint pl. Castle Of Glass, Burn It Down, One More Light. Most sorolhattok fel olyan előadókat, akik kritikai szempontból nézve jobbak, mint ez a banda. Biztos azok, viszont pont ez miatt a hangzásviláguk miatt nem fog sok emberhez eljutni, és nem tudnak akkorra élményt és boldogságot okozni. Számomra fontos az igazán kedvenceknél, hogy egy zene élményt vagy valami érzéseket váltson ki. És most nézzenek magukba a fikázók, és itt nemcsak a Linkin Park utálókra, hanem általánosságban minden olyan emberre, aki valamilyen előadót szeret ócsárolni itt állandóan. Mindenkinek van olyan kedvenc zenéje, előadója és bandája, akiről nem mindig vallja be, hogy az a kedvence. Nekem is van. És most én is kritizálhatnám azokat a metálelőadókat, akik itt fel lettek sorolva, hogy biztos jobbak. Lehet, hogy úgyis van, jobbak, viszont számomra biztos, hogy semmilyen jó élményt, egy érzést nem adnak, ami hatással lenne rám.
Egyébként mindenféle számomra hallgatható műfajt meghallgattok. Szívesen böngészek noname zenekarokat, énekeseket is. De ott is azokat keresem, akik valamilyen hatással tudtak lenni rá. Egyébként ha a hatást nézzük, a Linkin Parknak szintén ez erősség.
Chesternek pedig kellően egyedi hangszíne volt, természetesen sajnálom a vele történteket. A híre tovább fog élni.
17L
#14 Le a kalappal, ha tényleg 17 éves vagy még csak, ritka összeszedett, érett gondolatsor, én 24 évesen se tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, és mellesleg igazad is van.
Sajnálom amúgy hogy a LP eltűnt Chester halálát követően. Én speciel tudtam volna még hallgatni őket, akár új anyagokat is, még ha nyilván nem is lett volna ugyanaz (lásd a Republic is csinál még jó számokat, pedig nyilván Cipő nélkül sose lesz ugyanolyan).
A Linkin Park-nak már sajnos nem lesznek új számai Chester-rel, viszont nemrég találtam rá, hogy júniusban ki fog jönni Chester legrégebbi zenekarának, a Grey Daze-nek egy újradolgozott albuma Chester hangjával és azt kell hogy mondjam, szimpatikus! Egy próbát mindenféleképp megér:
https://www.youtube.com/watch?v=if3ktXPXT9Y
#16.Én viszont mostanában találkoztam olyan hírekkel amiben arról értesültem hogy van egy csekély esély hogy újraindulna a zenélés.
Aminek nem feltétlen örülök, hisz tudjuk mekkora pofára esés szokott lenni az ilyesmi, persze vannak kivételek(Alice In Chains,A7X) de majd meglátjuk.
Bár a mai terített zenei világban az aktív Linkin Parknak sem sok babér teremne, egyszerűen már nincs egy meghatározó stílus vagy banda.(valahogy az internet miatt kiegyensúlyozódott ami nem baj)
Minden esetre kíváncsi leszek, azért ha leraknának egy Living Things vagy egy Hunter szintű albumot akkor nagy sikert tudna aratni mert a rajongói tábor még mindig jelentős.
Ahogy látom sok embernek negatív véleménye van,amit én teljes mértékben el is fogadok.
Mindenki különbözik. Viszont, most én szeretném leírni a véleményem a bandádól és Chazy Chaz-ről.
Könnyes a szemem. Ezt a kérdést úgy találtam meg, hogy megnéztem vannak-e itt hozzá kapcsolódó dolgok, miközben sírtam Chester halála miatt. Ez mindennapos, hiányzik.
Chaz megmentett, minden módon, ahogy egy embert meg lehet menteni. Rengeteget álmodok vele.. Rosszat, jót egyaránt.
A Linkin Park.. Na az a szívem csücske. Nincs más dolog, amit jobban szeretek ennél..
Reocker/metalhead szerűség vagyok, szóval eleve az én stílusom a nu metal. Imádom, nincsenek rá szavak, hogy mennyire szeretem. Már az életem része.
HT-13/L
rocker* most látom, hogy elrontottam :DD
utolsó voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!