Mi a különbség egy adott dúr hangnem és a párhuzamos mollja között?

Általában a legjobb kiindulópont a záróakkord. Ha C-re zár, valószínűleg C-dúr, de lehetnek kivételek.

A kezdő akkord is árulkodó lehet, de ott is vannak kivételek.

Én összességében azt mondanám, hogy egy rutinod fülnek egyértelmű, hogy az adott dal a vidámabb dúrban, vagy a szomorkásabb mollban van.

Ez egy remek kérdés, jó látni ilyet is ezen az oldalon :)

A megoldás abban rejlik, hogy nem is teljesen összevissza játsza az ember az adott skála hangjait egy konkrét zenében sem, emiatt pedig egyes hangoknak, vagy egyes hangokra épülő akkordoknam más érzete lesz az adott zenén belül. (És innentől ha hangot mondok, mindig képzeld oda azt, hogy "vagy arra a hangra épülő akkord".) Egyes hangoknál olyan érzése van az embernek, hogy nyugvópontjára ért a zene, egyes hangok épp, hogy feszültséget keltenek, amiket valahogy fel kell oldani. Ezen kívül az egésznek lesz egy alaphangulata. Hogy ez miért van így, azzal az összhangzattan foglalkozik. Nagyon röviden: minden hangnak van egy ún. funkciója egy skálán belül. Pl egy diatonikus skála első hangja (amit első foknak nevezünk) az ún. tonika, ez lesz a legstabilabb nyugvópont. Vagy pl. negyedik hangja (azaz negyedik foka) a szubdomináns, az ötödik a domináns. Ezeket szokták a leggyakrabban emlegetni, illetve használni is, de mindegyik hangnak megvan a maga funkciója. A tonika a leginkább stabilitást, illetve lezártságérzetet adó hang - ezért zárnak általában a dalok tonikára, ahogy az első hozzászóló is utalt rá. És az egész zene felépítése hozza magával, hogy a fülünk - a legképzetlenebb ember füle is - hallja, hogy egy adott dalban/zenedarabban melyik hangnak milyen a hatása, ami megmutatja a funkcióját, ami pedig felfedi a hangnemet.

Játszhatnék akár G-dúrban is úgy, hogy soha nem használom a Fisz hangot, és akkor kizárólag azokat a hangokat használnám, amik a C-dúr (vagy épp A-moll) hangnemben is megtalálhatóak, szóval ilyen alapon akár lehetne az is, de a hangok sorrendje, illetve az általuk keltett funkciós érzet lebuktatja a zenét, hogy ez bizony G-dúr.

Illetve egy nagyon fontos dolog még nem hangzott el,

bár a párhuzamos hangnemeknek ugyanaz az előjegyzésük - jelen esetben nincs előjegyzés egyiknél sem - a mollban rengetegszer a 7. fokot felemelik. Klasszikus zenében szinte mindig az úgynevezett összhangzatos mollt használják, ami a-mollban azt jelenti, hogy G helyett G# hangot írnak, a jazzben pedig nagyon sokszor az úgynevezett dallamos moll szerepel, ahol a 6. fokot is felemelik, tehát a-mollban F# és G# hang szerepel. Ha megnézzük így a hangsok fokaira épülő akkordokat, más akkordok jönnek ki C-dúrban mint a-mollban.

Még mielőtt megkapnám, hogy ne általánosítsak, természetesen semmilyen szabály nincs rá, hogy fel kell emelni a moll hetedik fokát, de nagyon gyakori. Leggyakrabban az ötödik foknál ütközik ez ki, például a-mollban véve bár lehet e-moll, nagyon gyakori hogy moll helyett dúrt játszanak, ezzel erősebb a moll tonalitásérzet. (ugye a G-G# hang dönti el, hogy dúr vagy moll lesz-e az az akkord)

Az a moll akkord végén előkészítésképpen történik a g felemelése giszre, ha utána e dúr akkord következik, ha a séma, vagy a dallam ezt igényli.

Latinos módszer, hogy a kíséret megelőzi a dallamot bevezetésképpen, így a dallamvezetés már nem is vitás, de egyébként is minden bizonnyal tájékoztatnak a kíséret akkordjai a hangnemről, amelyek többnyire valamelyik séma szerint következnek.