Miért hallgat a fehér ember rappet?
Nem akarok senkit provokálni, ezt leszögezem. De ez számomra teljesen érthetetlen.
Vessetek rá egy pillantást:
Angol tudás kell hozzá.
Miért hallgat a fehér ember jazz-t?
Miért hallgat a fehér ember blues-t?
Nem az a kérdés, miért hallgat a fehér ember rappet, mert ízlésről még mindig nem vitatkozunk. Tetszik neki, és kész.
Inkább az a kérdés, miért megy el valaki (akármilyen rasszú) szó nélkül ennek a zenének/vagy bármi más ehhez hasonló szövegű zenének a szövege mellett, vagy netán miért szereti ezt/azt a konkrét számot? Minden rasszizmus undorító, tök mindegy, ki csinálja.
Tetszik neki.
Lehet, hogy csak ellazítja, kikapcsolja őt.; és nem is feltétlenül akar figyelni a jelentésére;
Csak úgy kellemes, hogy valami szól.
Mert tetszik neki, ahogy a jazz, blues, reggae, techno, meg a korai rock n roll is.
A belinkelt oldal tartalma nyilván nagyon jó hate-fuel annak, akinek még a sz#ra is fehér, de ha olyan mélységeikig el se megyünk, hogy egyes feketék fehérekkel szembeni rasszizmusának a történelmi hátterét firtassuk, vagy azt megkérdőjelezzük, hogy a "devil" megnevezést minden fehérnek magára kell-e vennie, pár ezeknél általánosabb dolog mellett azért érdemes nem elmenni:
1. Ez alig egy A4-es oldalnyi szöveg összeollózva, amivel lehetetlen egy végeláthatatlanul nagy és szerteágazó műfajt feltérképezni - az író ebben az esetben pedig meg sem próbálta, ugyanis ügyesen válogatott ki ugyanazon időszak ugyanazon stílusából, azon belül is időnként kevésbé ismert (a szcénára hatást nem igen tevő) előadóktól több különböző sort. Nekem az egyik kedvenc műfajom a hip-hop, a nagy klasszikusokkal képben vagyok, meg rengeteg underground előadóba/irányzatba is beleástam magam, biztosíthatlak afelől, hogy totál miszreprezentatív a lista, és még csak nem is véletlenül, hanem szándékosan lett minél provokatívabbra összeizzadva. Elkezdhetnék hip-hop kiselőadást tartani, hogy a teljes képhez képest mennyire specifikus az, amit az író kiragadott, de azt inkább csak akkor tenném meg, ha valaki kimondottan igényt tart rá...
2. Az emberek szeretik a gangsta rap műfajt félreérteni, és azt hinni, hogy promotálja a bűnőzést, erőszakot, meg hasonlókat, holott a nagy része egy bizonyos élethelyzet leírása, illetve szereplíra. A rapper gyakran helyezi bele magát általa személyesen ismert, vagy a saját tapasztalatai alapján kitalált karakterekbe és azzal fest le egy képet arról a sz#r környezetről, ahol felnőtt. Akik ezt a stílust direkt félreértelmezik, azoknak valahogy mindig sikerül egészen véletlenül szemet hunyni az olyan alkotások felett, amik nem szereplíra, csak narráció, és kerek perec kimond olyan dolgokat, amiket ha fejre állsz se tudsz kártékonynak értelmezni.
3. A gangsta rap-en kívül a műfaj bizonyos alműfajaira jellemző agresszió, kompetitív hangvétel, keménykedés, dicsekvés, stb. az meg egy olyan dolog, hogy nem kell véresen komolyan venni, mert csak ott a témaválasztás csak egy eszköz arra, hogy egy előadó a szókincsét meg a kreativitását fitogtathassa (ez talán a Wu-Tang Clan-nél a legegyértelműbb, akiknek a túltolt brutalitás szándékos humorral, az erőszak pedig képregényes/kung-fu-filmes prezentációval van tálalva, a csapat valódi nézeteiről, meg emberibb oldaláról pedig az ezektől egészen más hangvételű komolyabb dalokban kap korrekt képet az ember).
Csak rákerestem, hogy "racist rap" és ezeket dobta ki. Csupán meglepő, hogy olyanok is vannak a listán, mint Dre vagy Ice Cube, akiket sok fehér is hallgat. Egyébként találtam még ilyesmi szöveget máshol is, de az MC Ren volt.
Egyébként szerintem mindig is lesz etnikai ellentét, persze lesznek ellenpéldák is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!