Csak én csodálkozom, amikor néhányan a 2000-es évek zenéjére úgy tekintenek vissza, mint valami remek korszakra legendás előadókkal?
Mostanában egyre gyakrabban látok olyan YouTube-kommenteket, hogy "12 vagyok, de nem hallgatok ilyen sz*r mai zenéket, csak klasszikusokat". Ez rendben is van, de aztán kiderül, hogy ilyenekre gondol, mint pl. Britney Spears vagy Backstreet Boys. Egyre többen írják, hogy milyen rossz korszakban születtek, és hogy a 2000-es évek legelején bezzeg milyen zenék voltak.
Hát én nem tudom, de a 90-es években voltam kicsi, a 2000-esben pedig iskolás, és nem emlékszem,hogy sokkaljobb zenék lettek volna. Én akkor is a régi zenéket kerestem, mert már akkor rossznak éreztem a jelent. Értem, hogy sok ember automatikusan a régi dolgokat tartja jónak, de ez akkor is meglep. Egyébként én nem gondolom, hogy nem volt semmi jó zene akkoriban, és azt se, hogy most nincs semmi jó. De a mainstream szerintem semmivel sem volt jobb, mint most.
válasza:Szerintem ennek a felfogásnak a gyökere abban keresendő, hogy az emberek nem szeretik a változásokat. Ami új, az szokatlan, és ami szokatlan, arra ugye nem lehet felkészülni és hozzá kell szokni, vagy legalábbis meg kell szeretni. Időt kell adni a befogadásra. Szerintem is a bevált régi dolgok jobbak. Egyébként is, ha zenéről van szó, nem lehet leszűkíteni a kategorizálást korszakokra. Valakinek pl. tök mindegy mikori zenéről van szó, a lényeg, hogy heavy metal legyen.
Ízlések és pofonok. Szerintem a legjobb zenék 1960 és 1990 között születtek. De van jópár 2000 utáni zene, amik nekem nagyon bejönnek.
válasza:Az első tökéletesen leírta a lényeget.
Szerintem viszont 2000-ben jelent meg a könnyűzene legkiemelkedőbb teljesítménye, a Kid A. Bár a hatvanas és a nyolcvanas évek (leginkább az underground és alternatív vonal) is igen kiemelkedő volt.
válasza:Miben más ez, mint amikor a 10 évvel idősebbek a 10 évvel korábbi zenéket tartja klasszikusnak, a még 10 évvel idősebbek pedig a még 10 évvel korábbiakat?
Minden generáció tele van a maga régenmindenjobbvót embereivel, de minden generációnak máskor időszakot jelent a régen. Egy 12 éves még nem is élt a 2000-es évek nagy részében, amiben meg igen, nem emlékszik rá. Gyanítom te sem emlékszel milyen volt a 90-es évek nagyobbik fele, hacsaknem a 80-as évek végén születtél.
Minden korszaknak megvannak a maga jó zenéi és szar zenéi, de a régebbi korok zenéi kipróbáltak, megszűrte őket az idő, a szarból meg esetleg az egynyári slágerek maradtak meg valamennyire a köztudatban.
válasza:Ez egyrészt stílus kérdése is. Ma is születnek remek zenék, és '80-ban is alkottak silány hulladékokat. Bár nagy általánosságban én is azon a véleményen vagyok, hogy a popzene meglehetősen rossz irányt vett.
Személy szerint sem Britney Spearst, sem a Backstreet Boyst nem tartom a zeneművészet csúcsának, de mondjuk egy Psy-hoz képest tényleg a könnyűzene apostolai voltak. (Mondjuk a mai napig nem értem, hogy a Gangnam style című förmedvény hogy tudott világslágerré válni?) Vagy hogy a hazai mainstreamet nézzük - mert szerintem pont, hogy ezen a téren található óriási különbség -, egy Fluor Tomi fényévekre sincs mondjuk egy Szanditól. (Akármennyire is emberileg nem szimpatizálok utóbbival.)
Nekem úgy tűnik, hogy igazán a mai együttesek többsége egyszerűen nem tud jól hozzányúlni a zenéhez. A kommersz popzene soha nem az irodalmi mélységéről volt híres (de szerintem ez nem is baj... és azért kivételek természetesen vannak), de sokszor a dallammal sem tudnak mit kezdeni. Egy Backstreet Boys, vagy egy Spice Girls képes volt arra, hogy összedobjon egy nem túl bonyolult, ergo énekelhető dallamot úgy, hogy az mégis kellemes, élvezhető legyen. Vagy pl. ott van a Scooter. Sorolhatnám még. Egy bő évtizede a zeneipar képtelen ezeket a sikereket megismételni, vagy ha mégis sikerül, az zeneileg nagyon messze fog állni a 2000-es évek színvonalától.
Persze, ezt csak nagy átlagban mondom. Akkor is voltak rossz előadók, és most is vannak nagyon jók, bár manapság inkább a rétegstílusokra jellemző egy-egy kiemelkedő zenész. És zeneileg, meg művészeti értéket tekintve a 2000-es évek is becsókolhat a 80-as évek előtt.
Egyébként 2000 környéke azért is kedves sokaknak, mert akkoriban volt divat visszanyúlni a pár évtizeddel korábban már egyszer befutott fallamokhoz. Gigi D’Agostino La Passion című slágere például az amúgy Franciaországon kívül méltatlanul alulértékelt Jacno egyik számának az újragondolása. Ez volt az az időszak, amikor kis túlzással az összes "régi nagy" visszatért, és kicsit ugyan elektronikusabb hangzással, és pörgősebb ritmussal, de újra elővette a régen sikeres receptjeit. Amik ugye eredetileg sem véletlen, hogy sikeresek lettek.
Köszi a válaszokat. Igen, az tény, hogy mindenki szeret visszatekinti a régi időkre, és jobbnak látni őket. Csak kezdenek olyan időkre visszatekinteni, amire már emlékszem, és ez meglep. Pedig a 60-as években is biztos voltak rosszak, csak eltűntek a süllyesztőben.
Egyébként 1993-ban születtem.
PSY-jal kapcsolatban: szerintem ő kifejezetten azért lett híres, mert az emberek látni akarták, milyen rossz.
"Nekem úgy tűnik, hogy igazán a mai együttesek többsége egyszerűen nem tud jól hozzányúlni a zenéhez. A kommersz popzene soha nem az irodalmi mélységéről volt híres (de szerintem ez nem is baj... és azért kivételek természetesen vannak), de sokszor a dallammal sem tudnak mit kezdeni. Egy Backstreet Boys, vagy egy Spice Girls képes volt arra, hogy összedobjon egy nem túl bonyolult, ergo énekelhető dallamot úgy, hogy az mégis kellemes, élvezhető legyen. "
DE ez nem az ő érdemük. Hol vannak azok, akik nekik írták a szövegeket, dallamokat? Már mind elhagyták volna a zeneipart? Vagy megöregedtek, és nem megy már jól?
"És zeneileg, meg művészeti értéket tekintve a 2000-es évek is becsókolhat a 80-as évek előtt."
Ezzel egyetértek, de ugyanakkor elgondolkodtató,amit írsz, hogy akkor jobbak lettek volna tényleg a popsztárok... Miben nyilvánul ez meg szerinted? Fluornál értem, hogy se hangja se semmi, ha már Szandi viszonylatában nézzük. De van sok, akinek hangja van, csak zenéje/szövege/speciális zenei látásmódja nincs, Hientől kezdve Radics Gigiig.
"Egyébként 2000 környéke azért is kedves sokaknak, mert akkoriban volt divat visszanyúlni a pár évtizeddel korábban már egyszer befutott fallamokhoz. Gigi D’Agostino La Passion című slágere például az amúgy Franciaországon kívül méltatlanul alulértékelt Jacno egyik számának az újragondolása. Ez volt az az időszak, amikor kis túlzással az összes "régi nagy" visszatért, és kicsit ugyan elektronikusabb hangzással, és pörgősebb ritmussal, de újra elővette a régen sikeres receptjeit. Amik ugye eredetileg sem véletlen, hogy sikeresek lettek."
Az említetteket nem ismerem, de emlékszem arra, amit mondasz. Atomic Kitten: Tide is Hide (Blondie ugyebár), Britney Spearse: I cant get no satisfection és I love rocknroll. Lehet, hogy azért volt, mert az én családomban én vagyok a legfiatalabb, és mindenki ismerte körülöttem a régi zenéket, de én már akkor tudtam, hogy ezek régi dalok feldolgozásai. Ezt nem azért írom, hogy jaj de okos voltam, hanem hogy nem is tetszettek. Persze nem tudhatom, egyébként tetszettek volna-e. De amúgy Blondie-t a One Direction is feldolgozott, mégpedig az egyik kedvencemet, és arra mérges is lettem. Én eleve nem szeretem a feldolgozásokat, de ez végül is az én bajom.
Lehet, hogy igazatok van. Minden esetre furcsa nekem, hogy olyan világba "kerültem", ahol gyerekkorom elplaybackelgető énekeslánykája pophercegnő és kultuszdarab lett.
Ja, és 4-es:
""Nekem úgy tűnik, hogy igazán a mai együttesek többsége egyszerűen nem tud jól hozzányúlni a zenéhez. "
Ennek szerinted mi az oka, ha tényleg így van? Nagyon érdekel, hogy van ez, mitől lesznek ilyen változások.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!