Azt jól hallom/érzékelem, hogy az alábbi zene nem a nyugati kromatikus skálát használja (12 félhang 1 oktávon belül)? Tehát azon kívüli, harmad-/negyed- stb. hangok is vannak?
https://www.youtube.com/watch?v=HHE5vSGB8CI
Megköszönném, ha az észrevételemben más is meg tudna erősíteni.
Nekem is úgy tűnt, de azért biztos, ami tuti alapon fogtam egy kromatikus hangolót és odatettem a hangfalhoz, hogy erősítsen meg. Megerősített :)
Persze, legnagyobb részt csak vadul ugrál a hangoló, de van, amikor be tud állni szépen egy értékre. Ezek bár legtöbbször a kromatikus skála bizonyos hangjainak feleltek meg, de azért volt szép számmal olyan is, amikor gyönyörűen két hang közé állt be a hangoló.
Köszönöm! Tökéletes eljárás!
Nekem sajnos nem volt se hasonló eszközöm, se hangszerem kéznél, hogy rápróbáljak.
Viszont estefele utánaolvastam a török-arab zene elméletének (ami inkább zenetörtének és - hagyomány).
Abból az írásból úgy vettem ki, hogy a törökök, igaz, hogy más, de egy fix, szintén temperált skálát használnak. Ez pedig abban különbözik, hogy 12 helyett 24 részre osztanak fel egy oktávot.
Tehát még teljesen szimetrikus átjárás is kéne legyen. Magyarán, amit az európai zenetechnikával meg lehet csinálni, módosítás nélkül meg lehet csinálni török/arab hangszereken is. Visszafele már ugye nem olyan egyszerű, de ezek szerint matematikailag nem lehet nehéz.
A gondom viszont ezzel az, hogy számítógépen kéne reprodukáljak egy ilyen török zenét, és így nem tudom, milyen szintetizátorszoftvert tudnék hozzá szerezni :/ Olyat, aminek van TERMÉSZETES hangzása, nem pedig egy teljesen gépi, homogén nyikorgás.
:/
A régi stílusú bolgár népzenében is hallani ilyet, az ugye török és arab hatású, bár ez utóbbi összességében talán komplexebbnek mondható zenei világ (ha az újabb keletű, kb 100 éves bolgár népzenére gondolok).
Nem tanultam senkitől, se sehonnan zenét érdemben, csak a fülemre hagyatkozom, és annyit hallottam e vonatkozásban a bolgárokról, hogy valamelyik népi fúvós hangszerűk hangolása 24-es osztatú skálán nyugszik, de hallani hallom, hogy a "mi kromatikusunkhoz" képest egyes félhangjaink között félúton helyezkednek el egyes hangjaik.
Bár tudtommal újabban már kromatikus fúvósokon is játszanak bolgárok. (De azt én meg nem mondom, hogy netán régi, és új készítésű bolgár kavalokról van-e szó, vagy másról, az ő esetükben.)
Ahogy hallom, ezen a török zenén is 24-es osztatú hangsor van, tehát megerősítelek titeket, bár én pusztán a hallásom útján, tehát
nem vagyok szakértő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!