A Kpop lánybandák miért nem olyan sikeresek, mint a fiúcsapatok?
Az mindegy, hogy K vagy nem K.
Ez alap emberi viselkedés: Lányok szoktak rajongani menő, híres, tehetséges, rátermett, valamit elért, stb. emberek irányába.
Fordítva egy fiú egója eleve el se bírná viselni, hogy egy lány híresebb, gazdagabb, menőbb nála, ő meg hozzá képest egy senki, és akkor kezdjen el ott sikongatni, mint valami senki, a többi senki között. Fiúk így nem viselkednek. Fiúknak olyan lány kell, aki előtt fel tudnak mutatni valamit, nem pedig átélni a senkiségüket. Ezek alapvető pszichológiai nemi különbségek.
Ezért vannak inkább fiú bandák, ez mindig így volt.
Azért vannak sikeresek lánybandák is.
Én nem vagyok nyáladzó tini lány (a tini igaz belőle, de a többi nem), nekem az a bajom a lánybandákkal, hogy egyszerűen a dalaik egyáltalán nem jönnek be. Van pár kivétel, meg úgy összességbe a lány előadókkal sincs bajom, szoktam hallgatni sokat, de egyszerűen a kpop lánybandák dalai nem annyira tetszenek. És szerintem sokan így vannak vele, a környezetemben is sok kpopper így vélekedik. Sokan arra fogják az egészet, hogy "nyáladzó tini lányok, csak a fiúbandák érdeklik őket", pedig szerintem sokaknak maga a stílusuk nem jön be. De szerintem egy lánybanda is simán elérhet akkora sikereket, mint egy fiúbanda.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!