Miről szól 30y-Azt hittem érdemes című szám?

Ez egy réges-régi bejegyzés, amire véletlenül bukkantam rá, de itt hagyom a gondolataimat, hátha más is rábukkan és érdeklődik.

Szóval, nem, nem az öngyilkosságról szól, sőt, nagyon nem. És valóban, egy kedvtelésből hallgatott dalnál, olvasott versnél az számít, hogy neked mit mond, hogyan érint meg.

Most hagyjuk a zenét, legyen csak a szöveg.

Ez a vers a költői/művészi önértelmezések sorába tartozik. A művész valamit a művészetével való ellentmondásos kapcsolatáról szeretne elmondani, ehhez használ önéletrajzi elemeket, allegóriát, hasonlatokat stb.

„Azt hittem érdemes, meghalni csak azért, hogy egy dalt eljátszak”

- a költő visszagondol pályája elejére, amikor az volt a programja, mindent arra tett föl, hogy költő legyen. Eljátszani egy saját dalt – ezért érdemes meghalni is. Azt gondolta, hogy érdemes belehalni a művészetbe, megjárni minden poklot csak azért, hogy jó dal (=igaz művészet) szülessen.

„és hogyha a babér a fejemre kerül majd”

- a babér a versen végighúzódó hasonlat, allegória, a szerző költői kiteljesedése, dicsősége (lásd: babérkoszorú, mint a költői elismerés szimbóluma, illetve konkrét jutalma az ókortól kezdve) (lásd sok más költőnél is, pl Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról „Múzsa magához emelt és megkoszorúzta fejem”)

„vagy a nagyobb nyakamba, vagy hogyha még nagyobb, hullahoppozgatva sétáljak benne majd végig a főúton. Az autók tülkölnek, de én meg csak hogy tudom, rossz helyen sétálok, de máshol nem férek el, mert az én koszorúm nagy helyet követel magának.”

- önironikus sorok, a koszorú akkora, hogy már nem is a fejére, hanem a nyakába, illetve a dereka köré kell elképzelni. További önirónia, hogy már hulahopp-karika méretű és hullahoppozik vele. Ezt már mindenki észreveszi, fennakad rajta, nem fér már a „rendes emberek közé”.

„És végül engem vesz majd úgy körül, hogy fogja, káplárja is leszek legbelül”

- a koszorú (=a művészete) akkora, hogy teljesen körbeveszi. Ebben a helyzetben egyszerre fogoly, azaz az alkotás kényszer számára, de egyszerre káplár is, azaz ő hozza létre mindezt. Ez nagyon sok alkotónál megfigyelhető, akik számára az alkotás, az önkifejezés, a világra való reflektálás, az állandó (ön)elemzés egy belső kényszer, amit csinálnia kell annak ellenére, hogy sokszor nehéz és fájdalmas.

„Fájó szívemnek csak az a kívánsága, hogy ezt a vonulást, amit én, meglássa az anyám, sóhajtson, ez lett az én fiam”

- a költő szeretné az anyukája elismerését. Az anya elismerése létjogosultságot jelent, szintén sok helyen visszaköszön az irodalomban. (pl Petőfi: Jövendölés)

„pedig nem hittük ezt, amikor boldogan otthon ültük és vártuk már nagyon haza, tizenöt volt és nem volt még soha csaja, vagy nem tudtunk legalább mi szülők róla”

- visszaemlékezés az anya részéről, amolyan „lám, mi lett az én kis fiamból, hát ki hitte volna, hogy az az ártatlan kis gyerek, aki előtt még ott az élet(=nem ismeri még a szerelmet = „nem volt még soha csaja”) később ilyen nagy költő lett” módon.

„De hogy kirúgták, hazajött, azt mondta, bocs de a lejtőn le, annyi már Szentesnek, gimnáziumnak, meg szülői terveknek”

- életrajzi elem: Beck Zolit valóban kirúgták a szentesi gimnáziumból. Ez a rész arról szól, amikor iskolai pályafutásának eme kudarcával szembesültek a szülei, azaz szülői reménységük és hitük a gyerekük fényes jövőjét illetően megbicsaklik, hiszen még a gimnáziummal is komoly gondok vannak (mi lesz így belőled fiam és egyéb szülői intelmek és kétségbeesés stb)

„Aztán most koszorú”

- lám, a problémás gyerekből mégis elismert költő lesz

„Jó volt az a pofon

– apának mondja ezt anyu, de én tudom, pofonból nem lett még koszorú soha, pofonból koszorú nem lett még soha.” - a szülei megállapítják, hogy fiúk sikeres felnőttségéhez bizony kellett, hogy akkor szigorúan fogják, felpofozzák (=atyai pofon, amitől észhez tér a gyerek), de a költő tudja, hogy az alkotás, a művészet, a költői önkifejezés belülről fakad és nem azért van, mert a szülei akkor „észhez térítették”.

„Azt hittem érdemes meghalni csak ezért. Hogy egy dalt eljátszak, és hogyha belefér, színpadon halni meg, dehogyis csatába, dehogy párnák között, bár mindenhogy hiába”

- újra visszatér a kezdő gondolat. A költő ismét fiatal pályakezdéséről ír, amikor azt hitte, hogy érdemes a jelenlegi helyzetéért, mára létrehozott művészetéért meghalni. Utalás Petőfi Egy gondolat bánt engemet c. versére. Petőfi azt gondolta, hogy csatában, a hazáért meghalni a legérdemesebb, ezzel párhuzamosan a költő leginkább alkotás közben akar meghalni (=színpadon énekelve a saját dalát), a pátosznak odaken egy önironikus félmondatot, miszerint tulajdonképpen hiába van az egész.

„Van ez a szar élet, bár szebb is lehetne, ha nem volna kényszer, hogy minden szar este eljátszam, milyen szar nekem ez az élet, hogy örülj, ha hozzáméred majd a tiédet.”

- az élet általánosságban is nehéz, de a költő megnehezíti magának azzal, hogy kényszeresen minden este kipakolja a kínjait, nehézségeit, önmagát a színpadra. A hallgatóknak ez viszont katarzis, hiszen átéli és megfogalmazza helyettük mindezeket (lásd a művész szerepe a társadalomban).

Ez a dal valami ilyesmiről szól. Nyilván lehetne igaziból elemezni, nem ilyen együgyű címszavakban, behozni még több infót a formáról, zenéről is, jobban kifejteni a költői eszközöket, utalásokat, kapcsolódási pontokat stb és mindezt szebben megfogalmazni.