Ki fog menni a közeljövőbe a divatból ez a mocsok gépzene?

Ezzel foglalkozó gyökér vagyok, furamód másképp látom a valóságot... Úgy.tapasztaltam, van vele meló rendesen. Mindenképpen kell egy zongoramechanikás, 88 billentyűs csoda, az se árt, ha aftertouch-érzékeny. A kifejező játékmód komoly nehézfegyver. Kell oda még kontroller ezen kívül is, főleg ha elő is adják a skacok. Sok munkával is nehéz arra a szintre jutni, ahol sok munkával is nehezen haladva, de végre össze tudsz hozni pár hallgathatóbb darabot. Aztán egyszer összehasonlítod egy átlagos helyi rockbandáéval a repertoárodat, és világos, hogy ők a varázslók, napi pár óra gyakorlással, míg te öt évig bújtad a csak angol nyelven elérhető anyagokat, hogy az eredmény ügyes kezdőre valljon.

Kiskölyök koromban könnyen eljátszottam hallás után ismertebb dallamokat. Amikor apám vett egy öreg elektromos orgonát, akkor az akkordokat is megtanultam hallani. Zeneiskolába nem jártam, pedig jobb lett volna. 17 lehettem, amikor sikerült egy öreg Amigát beszerezni. Négy szólam, csakis hangminta-alapú zenélés. Asszem 22 éves voltam, amikor a 400MHz-en ketyegő Celeron 64Mb RAM-ban futtatta a Jeskola Buzz nevű ördögi találmányt, első bénázásaim szoftverhangszeren akkor születtek. Idővel beszereztem egy olcsóbb négyoktávost, meg normálisabb pécét. Hosszú út vezetett az Ableton kegyetlenül kézhezálló világáig is, de megérte. Munkáim szabadon terjeszthetők, google a "gepzene" fura névre. Ha sikerül kimászni a közmunka-gödörből, vennem kell egy i5-öt és minimum egy potméterrakás kontrollert. Ha hiszed, ha nem, arra fogok gyúrni, hogy zenekarban toljam a magam hangszerén. Az élő koncert überelhetetlen. Persze oda meg macbook jobb lenne, mint egy hímestojás irodagép...