Miért unjuk meg a zenéket?

Ha valami tényleg jó, akkor arra nem unsz rá. Én például már tíz éve hallgatok Opeth-et (de olyan szinten, hogy naponta két albumukat biztos meghallgatom), de még mindig leköt a zenéjük, mert minden egyes hallgatással új értelmezést nyernek bizonyos zenei megoldásaik, szövegrészletek, mindig új dolgokat hallok meg benne.

Általában ha valami rögtön elkapja az embert, mert fülbemászó, vagy ilyesmi, az hamar unalmassá is válik, mivel az igazán izgalmas, újszerű és technikás zenéket nem lehet elsőre megérteni (és így megszeretni).

Nagyon jól beszél az első válaszoló.

Én már nem is nagyon hallgatok olyan zenét, amire első hallásra azt tudom mondnai, hogy hallgatható. Tudom, hogy amik könynen jönnek, azok könnyen is mennek. A Pain of Salvation zenéjét évekig gyűlöltem, aztán ma már abszolút kedvenceim, és egyszerűen nem tudok betelni az ötleteik és játékstílusuk sokrétűségével.

És ez a probléma amúgy. Az emberek hajlamosak simán rámondani, hogy szar, arra, amit nem értenek meg rögtön, vagy csak éppenséggel különbözik attól, amit megszoktak (nagyon kevesekben van meg az újdonság befogadására való hajlam), aztán csodálkoznak, ha hamar megunnak valamit. (Hamar = egy-két éven belűl.)

Nagyra kell nyitni a szemeket, mindent kipróbálni, és igyekezni megérteni. Baj nem lehet belőle.