Lehetséges az, hogy valaki minél többet fejlődik technikailag, annál rosszabbul hangzik a zenéje?

Más műfaj, de igen.

Pogány Induló Gettó Csirke amatőr' klipje is hitelesebb, mint az új, nagyon filmszerű valami, amiből inkább a készítők terve látszik, mint Ő maga.

Hangban is van ilyen persze, hogy sokkal műhatásúbb az új eszköz.

Igen, létezik ilyen. Én pl egy Smena Symbol, szovjet filmes géppel sokkal jobb képeket csináltam, mint a mai DSLR gépekkel. Ezért is hagytam abba a fotózást. (ne érts félre, tökéletesen tudom kezelni a digitális gépet, de az eredmény szánalmas)

Amúgy az idő múlásával az ember is változik, a kezdeti láng, hevesség aláfagy. Ma eszembe nem jutna fotózni hobbiból.

De ott van pl. Christopher Nolan, rendező, aki az 1998-as, követés című zseniális alkotás (6.000 dollárból készült) után ontja magából az értéktelen közönségfilmeket: Batman, Sötét lovag (250 millió dollár költségből), Acélember (225 mUSD).

Lehetséges, hogy a régieket ezerszer "jóra hallgattad" már, a mostaniak pedig ha nem zárod le magadban rendesen a kész állapotukat, akkor tudnak hibakereső, csiszolgató módba rántani, és olyankor persze, hogy szükségtelenül is ínyenckedni kezdesz olyasmin, amin a világon soha senki nem fog rajtad kívül, például mert fel se tűnik nekik.

A koszosabb szólás egyébként szinte komplett tudományág, amellett, hogy művészeti ág is. Túlzásnak tűnik, de nem az. Lehet, hogy érdemes tanulnod a torzításfajtákról részleteikben, matek oldalról is, és hogy melyik milyen zeneileg, csomó elterjedtebb példát tudni mindre, és beazonosíthatod a régi soundod forrását is, amennyiben csak a szólás változott.

Olyan is van persze, hogy túlságosan pro módban vagy, pedig olyat csak nagyon kevesen tudnak, hogy vérkomolyan leraknak valami igazán élvezeteset. A legdurvábban képzett, gyakorlott és tehetséges session zenész is teljesen átadja magát az alkotói szándékoknak, és természetesen észlelni és megérteni is magas szinten képes őket, így tud a zeneszerző és a producer szerves meghosszabbítása lenni ténylegesen a lelke mélyén is. Alkotásban pedig nincs helye a teljes komolyságnak. Minimum egy kicsi csibészség, egy tényleg nem kirívó elhülyéskedés, marháskodás, bolondozás, gyerekeskedés, szó szerinti idiótaságok, vagy egyetlen szóba sűrítve: játék szükséges, anélkül üres. Ez is profitál abból, ha jó ízlésvilág veszi körül, de közben sajátja, hogy semmi se olyan igazán szent, ha épp az van, hogy nem ragaszkodunk pár konvencióhoz vagy ilyesmi.

Ami jót tesz annak, hogy ez ösztönösen folyamatos legyen, az maga a börtön: amikor az alkotói lehetőségeid korlátozottak, mert látod, mi valósítható meg, és mi nem. A jó hír, hogy ezek lehetnek szándékos korlátozások is. Akár olyanok is, hogy pl tizenhatodnál most nem lesz rövidebb semmi a szólóban, még tizenhatod is úgy darabra kevés lesz, és van öt nem túl közhelyes skálahangod meg egy szabadon választott, amin úgy kéne mozogni, hogy ne lehessen megunni a rendelkezésre álló mindössze fél refrénhossz alatt... Tehát mintha nem lennél rommá gyakorolva hatvannegyedes dodekafón arpeggiókra meg minden...

Nagyon-nagyon gyakori az a helyzet egy-egy ilyen "nem elég jó" track esetében, hogy amikor elviszed valakihez belőni a mixet jóra, azzal kezd, hogy kinémít egy sávot, is hirtelen az egész világosabb és érthetőbb lesz. Az se ritka egyáltalán, hogy a kezdetlegesebb felszereltséggel több figyelmet fordítottál apróbb részletek reszelgetésére, kisebb-nagyobb díszítgetések, figyelemfenntartó részletecskék, kellemesen észrevétlen variálgatások jól elhelyezésére, amitől sokkal-sokkal természetesebb lett az egész, ma meg rábízod magad a motyóra és a tudásodra, pedig az a kis csiszolgatás, a régi jól elhelyezettségével, mindig nagyon sokat dob az értéken.

Asszem nagyjából le is fedtem mindent, amivel szívtam már. :)