Manapság miért van sokkal nagyobb igény a fosra, mint a minőségi zenékre/előadókra?

Szerintem két nagy "esemény" volt az elmúlt évtizedekben, amik megágyaztak a minőségi változásnak:

1. A technika: évtizedeken át, egy banda vagy előadó csakis komoly pénzekért és szakmai szűrőkön át tudott stúdióba jutni. A DAW szoftverek és az egyre olcsóbb, sok sávos hangrögzítő cuccok szó szerint millióknak adták meg a lehetőséget, hogy egész jó minőségben vegyenek fel dalokat.

2. Az internet: a feljebb említett dalok terjesztése kikerült a lemeztársaságok, producerek fennhatósága alól, és az ilyen-olyan minőségű produktumok könnyen eljuthatnak a közönséghez.

Nyilván a zeneiparnak valamennyire úszni kellett az árral, így a döntéshozó pozícióban lévő emberek is felismerték, hogy ha pénzt akarnak keresni, akkor muszáj alább adni a minőségből, és a piacot elárasztó produktumokat nyomni.

Régen is volt ilyen és most is van.

A zeneipar mindig úgy működött, a faék egyszerű számok könnyebben tudtak érvényesülni mint a komplexebb szerzemények és ez így van jól.

Vagy hát nem feltétlen jól, az emberek csak egy kis része tartja hobbi tevékenységnek, akinek az háttérzaj nem fog berakni egy fél órás post-metal számot.

Ideálok így nyilván vannak és lesznek is, teljesen szubjektív kinek mi jön be.

A zene meg régen és most is a marketingon állt vagy bukott, a terjesztésen.

#2.Azért annyit hozzátennék, ha ma valaki ki akar jutni a mainstreambe hatalmas pénzeket kell megforgatnia. Ilyenkor az egyik lehetőség hogy lefekszik a kiadó elvárásainak. Ilyenkor jönnek azok az x+1. vacak rádiós zenét, ezek rendesen meg is törik az alkotói szabadság, de viszont nagyon jövedelmező és hamar meg is térül. Csak ezt le kell nyelnie az adott művésznek.

A másik ott a közönség finanszírozás, vagy önerő és keresni kell egy olyan kiadót aki egyáltalán szóba áll az adott előadó.

Nem régi példa a Stream of Passion például, akik rengeteg gyűjtés árán tudják kiadni az EP-jüket, úgy hogy befutott és nagyon profi zenészekről beszélünk akik letettek egy és mást. Az alkotói szabadságnak bizony ára van.

Én általában a régi zenéket szoktam hallgatni (50-90-es évek), de valamelyik nap az egyik barátomnál nyomatták a mai zenéket.

Az egyik énekes egy magyar lány volt. A hangja nem volt olyan rossz, de maga a szám semmitmondó volt, de dallama, se ritmusa, se mondanivalója. Kérdeztem a srácoktól, hogy miért nem nyomják már el, erre azt mondták hogy a lány miatt.

Akkor néztem oda, a lány egy réten sétált, egy haspóló volt rajta és egy tangabugyi. A refréneknél megfordult, ráközelített a kamera és hirtelen elkezdte csak úgy "brazilosan" rázni a nagy hátsóját, ami beterítette a képernyőt. Egyáltalán nem is illett ez a mozgás a lassú, magyaros számhoz, amit énekelni akart.

A következe zene is ugyanilyen volt, csak azon a lányon bikini volt, és többször volt a mellére nagyítva, de aztán ő is inkább megfordult és rázta a hátsóját ugyanúgy, mint az előző.

Aztán jött egy új szám Jennifer Lopeztől, aki majdnem meztelen volt, a zene szörnyű volt és ő is csak rázta a hátsóját egy másik szintén meztelen nővel együtt. A szintén pucér Miley Cyrus sem hasonlítható össze a régi önmagával.

Azt vettem észre, hogy azok az előadók, akik tényleg letettek valamit az asztalra régen, most már csak úgy tudnak érvényesülni, ha levetkőznek. Férfiak is.

Mert hiába van jó hangjuk, a mai igénytelen, pocsék zenére idióta szöveggel nem lehet jól énekelni.

Már csak azt nem értem, hogy miért nem csinálnak jó zenéket? Egészen a 2000-es évekig sikerült ez, azóta meg nem? Akkor az értékes, tényleg jó hangú énekesek újból arathatnának és nem kéne pucérra vetkőzniük, hogy valaki megnézze, meghallgassa a szörnyű zenéiket.

Érdemes megnézni, hogy például Mariah Carey vagy a többiek milyen sikereket arattak a színpadon akár egy sima farmerben és magas nyakú pólóban. Hogy milyen rajongótáboruk volt, pedig „csak" a hangjukat adták és persze nem tátogtak, hanem élőben nyomták.

#5.Jó helyen kell jó időben lenni.

Esetleg kell ismeretség.

Vagy a tömeg popzenét kukázni kell és valami rétegműfajba belevágni, ahol nagyobb rájuk a kereslet.(Diana most lett a Delain énekese, úgy hogy trance énekesnő volt)

Szóval van rá mód, de igazából nem árt ha valaki átlag feletti tehetséggel rendelkezik, olyan a kisugárzása, hogy megragadja az emberek tekintetét(szerintem az, hogy kiteszi mindenét az nem elég, amikor 2. nő azt csinálja az instán), ill. ha nem csak az énekléshez hanem a dalszerzéshez is ért valamennyire. Bár manapság vannak dalszövegírók meg dalszerzők, meg minden területre külön ember, ezért is olyan idegen az egész, mert nagyon ritkán passzol de erről szól a popzene.

Nem értem mi bajod az olyan orkokkal, mint GwM vagy mr busta

Nagyon jót tesz, hogy Lovasiék visszatérnek. HS7 is újraindulhatna

Ez egyáltalán nem új jelenség. Minden korábbi korban jellemző volt, hogy az igényesebb emberek a többség igénytelenségére panaszkodtak. Meg az idősebbek a fiatalabbakra, stb.

A tömeg ízlés mindig is alacsonyabb színvonalat diktált, mint a magas kultúra - nem véletlenül létezik nagyon régóta ez a kettős megkülönböztetés.

Minden társadalomban szükségszerűen létezik egy felsőbb társadalmi osztály, ami jobb anyagi helyzetben él és ezzel együtt az iskolázottsága, műveltsége is komolyabb, ezért inkább képes kifinomultabb ízlése kialakulni és ezért jobban értékelni a komolyabb műveltséget, hozzáértést igénylő művészetet.

Emellett mindig van egy kevésbé tehetős, művelt, tájékozott, ezért egyszerűbb igény szintű, számában jóval népesebb népréteg, akik komolyzene helyett populáris zenéket hallgatnak, szépirodalom helyett inkább ponyvát, művészfilmek helyett inkább akciófilmeket és vígjátékokat, gazdasági és komoly társadalmi hírek helyett inkább bulvár pletykákat fogyasztanak és még sokáig lehetne sorolni.

Ha egy kicsit alaposabban utána olvastok az irodalom, zene, képzőművészet, sajtó és egyéb művészetek történetének, lépten nyomon megtaláljátok a nyomait, hogyan fintorogtak a különféle művészeti elitek az egyes újabb, fiatalabb, kevésbé kiforrott, viszont esetleg nagyobb népszerűséget szerző ágazatok megjelenésének. Ahogy azt is, hogy a szélesebb közönség számára is könnyebben befogadható műfajok mindig is szélesebb körben, gyorsabban terjedtek.

Különösen, miután megszűntek/háttérbe szorultak az államok, vagy egyházak által működtetett monopóliumok és piaci alapon, vagyis népszerűség alapján kellett a művészeteknek megélniük.

Amíg Magyarországon szocializmus volt és az állam szabályozta, hogy milyen művek jelenhetnek meg, miket sugározhatnak az egyetlen, versenytárs nélküli állai rádióban és tévében, addig könnyű volt központilag diktálni és korlátozni a minőséget. Ha nem volt más a tévében, csak színház és opera közvetítés akkor az átlag melósnak esélye se nagyon volt nagyon mást hallgatni a tévében, csak színházat vagy operát.

Vagy persze kikapcsolta a tévét és inkább hallgatott bakeliten olyat, amit ő szeret, nézett VHS-en olyat, ami jobban érdekelte. Ami el is hozta valamennyire már akkor is a piacgazdaságot, mert míg a tévé központilag határozta meg, hogy mit tudsz nézni, amikor már volt alternatívája, eldönthetted, hogy inkább mást kapcsolsz be helyette, azzal megjelent a saját döntésed.

Mondjuk ez a szabadság már a könyvekkel megjelent, mert onnantól, hogy nem csak a Biblia volt elérhető nyomtatásban, hanem annál könnyedebb, populárisabb ponyva irodalom is, már nem csak a bibliát olvasták az emberek, az igényszint esése már ezzel az alternatívával megjelent.

Bármilyen időszak statisztikáit nézitek meg, a ponyvaregények mindig népszerűbbek voltak és nagyobb példányszámban fogytak, mint a szépirodalom. A szórakoztató bulvár újságok mindig népszerűbbek voltak, mint a mértékadó komoly újságok, a könnyűzene mindig népszerűbb volt a komolyzenénél (persze csak azután, hogy megjelent a modernebb/komolyzene). És a könnyűzenén belül is ugyanígy mindig népszerűbbek a kulturális elit által gagyibbnak, vacakabbnak minősített zenék, mint az értékesebbnek minősítettek.