Mit gondoltok Alee új számáról és a körülötte forgó felháborodásról? Szerintetek tényleg felelősséggel tartozik az előadó a hallgatóiért?
Alee - Szkubisznekk
Én egyáltalán nem hallgatom, és nem védem, ezt még az elején le szeretném szögezni.
Gondolom ezt a nagy hűhót az a bizonyos rész váltotta ki.
Mióta van hiphop, ilyen és még ennél is durvább kifejezésekkel tele voltak a szövegek. Szóval már annak nincs értelme, hogy ezen felkapjuk a vizet.
Ami nagyobb probléma, hogy még 18 éves sincs, és úgy adja elő magát, mintha a legnagyobb istencsászár k*rógép lenne.
Viszont nemrég láttam egy videót. Egyszerű "mém" volt, a szöveg ennyi:
"imagine 17 évesen ilyen zenét írni úgy, hogy ezt 10 év alattiak is hallgatják"
Azt nem tudom, hogy valóban ő írta-e a dalszöveget, de gondolom, így van, ha már itt ezt állítják (habár zene volt írva, de gondolom, a szövegre gondolt a költő). Amire igazán kíváncsi lennék, az az, hogy valóban figyelembe kell venni előadóként, hogy milyen korosztály hallgat? Mert én eddig azt gondoltam, hogy ehhez semmi köze a zenésznek, miért ne fejezhetné ki magát úgy, ahogy akarja anélkül, hogy azon rágódik, hogy "Úhh, basszus, ezt mégsem írhatom bele, hiszen engem tizenévesek is hallgatnak." Ha meg valakinek már nem tetszik az adott előadó munkássága, akkor továbbáll.
Mármint, nyilván ha nem akar rajongótábort tizedelni, mert tudja, hogy más szinten megosztót akarna megosztani a nagyközönséggel egy rapen keresztül, akkor nyilván megfordul ilyesmi a fejében, de egyébként szerintem nem kellene. De lehet, hogy csak én gondolom így.
Nekem nem tetszik. A szöveg rendkívül gyenge, semmi témája nincs, csupán rímpárok vannak egymás után dobálva. Persze a kötelező sablonok benne vannak, hogy őt nem érdeklik a vélemények, elérte az álmát, meg hogy sokat b**zik, de ezt sikerült ugyanúgy bemutatni, mint ahogy mindenki más is tette eddig a trash zenék történelmében.
Ez szerintem pont az az effektus, mikor egy rappernek alapvetően van képessége, de képtelen jó dalt írni magának, vagy olyanokkal dolgozik, akik ezeket írják neki. Vagy nincs többre igény, vagy ebben látja a jövőt, de szerintem ilyen zenékkel az ember csak elássa magát és kidobja az ablakon a tehetségét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!