Sokan miért ítélik el a se nem pop, se nem rock stílusú zenéket?

Mit értesz azon, hogy “se nem pop, se nem rock”?

Ha Avril-re, Taylor Swiftre (a régi korszakából), az újabbak közül Billie Eilish-ra vagy Olivia Rodrigo-ra gondolsz, ők “termesztett gyümölcsök”, csinált sztárok, kreált imiddzsel, akiket a popkultúra futtatott fel.

Egyszerűen rájött a popkultúra, hogy sokan ráuntak a Britney féle női rágógumi tinisztárokra, sokan felszínesnek és bárgyúnak gondolják azt a fajta vonalat, ezt pedig úgy akarják elérni, hogy az ellenkultúrától lopnak, és tudatosan gyártanak le ilyen sztárocskákat.

Valójában közük sincs a rock, punk vagy az alternatív irányhoz, annak ellenére, hogy a megjelenésüket, a zenéjük hangszerelését, harmóniáit tudatosan kreálják olyan sztereotip irányba, hogy “rokkosnak” tűnjön a zeneileg képzetlen tinik számára, de attól még popzenészek maradnak, akiknek az a céljuk, hogy a befolyásolható, divatmániás tömeghez szóljanak, akik bálványként tömjénezik őket. Azokhoz, akik tegnap még talpig rózsaszínben feszítettek, de ma megtudták, hogy újra divat bandás pólókat, meg “punkos, grunge-os” cuccokat hordani.

Milyen érdekes, - ha egy tipikus luxusmárka üzletébe betenné a lábát egy igazi punk, már az ajtóban biztonsági őröket uszítanának rá. Miközben az Yves Saint Laurent, Dior is bizonyos időközönként elő kapja az “annnnyira punk-rock!!!” kártyát, ma kollekcióik tele vannak olyan darabokkal, amik ezt a korszakot és életérzést próbálják tudatosan koppintani, csak azért, mert éppen divat. De ettől még egy igazi punkot koszos huligánnak tekintenének, - akkor is, ha lenne pénze a ruháikra.

Külsőségekkel nagyon jól be tudják vonzani az ilyen embereket. Az is könnyen meglehet, hogy igazából az előadó sem akarja ezt, ha tehetné, teljesen más irányban gondolkodna, de a menedzsmentje rákényszeríti, mert ebben látják a pénzt.