Létezik olyan elektronikus zenei produkció, ami döntően klasszikus/szimfonikus alapokra épül?

Inkább ilyen Jarre vonal áll közel, szóval hogy nincs ez a verse meg refrén meg bridge meg drop, hanem úgy építkezik, ahogy a régi darabok: tulajdonképpen szabadon. De csak tulajdonképpen, mert mégis tart egy korrekt egyensúlyt kiszámíthatóság és meglepetés hozása közt, meg nem "bármi áron" szabad, tehát az ilyen nagyon experimentális wannabe zenék nagyon nem jók mondjuk nekem arra, hogy úgy hallgassam, mint zenét. Bocs, hogy elsőre nem jutott eszembe példa, pedig így utólag már nagyon kézenfekvő...