A zenei szerkesztők a különböző rádiócsatornáknál hogyan és honnan választanak illeszkedő zenéket a különféle műsorok zenei aláfestéséhez?
Előre meg kell szerkeszteni a műsor témájához, hangulatához illő zenei blokkokat. Az anyagi vonzata is számít (jogdíjak), talán az is, hogy akiknek a zenéjét többször nyomják, van-e valamilyen reklámszerződésük, vagy az is, hogy éppen melyik együttes, melyik száma a legnépszerűbb.
A versműsor anyagát előbb a szerkesztő és a rendező állítja össze (a kettő gyakran fedi egymást), gyakran a zenei anyagot is ő társítja mellé.
Lehet olyan is, hogy amit éppen megismertek, illik a koncepcióba. De azért ez általában nem így megy. Egy zenei rendezőnek/szerkesztőnek az adott műfajban képzettnek, jártasnak, műveltnek, naprakésznek kell lennie, hogy a műsor szerkesztőnek, a műsor rendezőnek az elképzeléseit ki tudja elégíteni.
Lehet a zenei szerkesztőnek önálló műsora is, amikor egy komplett zenés blokkot kell megszerkesztenie. Pl. a "Jó ebédhez szól a nóta", klf. népzenei blokkok, vagy a Vasárnapi Koktél. Ezekben a műsorokban egymás után következtek a számok. A Vasárnapi Koktélban Komjáthy György be is mutatta néhány mondatban a zenekart és a szerzőket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!