Nem túl sok ember ismeri, de aki ismeri, azokhoz intézem a kérdésem?

Amikor Brian Eno "feltalálta" ezt a műfajt, akkor az volt mögötte az elképzelés, hogy olyan zene, ami "annyira ignorálható, mint amennyire érdekes". Ehhez nagyobbrészt két dolog kell: egy nyugis, kellemes hangzásvilág; és egy olyan struktúra, ami nem igényel aktív figyelmet, de mégsem unalmas. A legtöbb ambient zene repetitívnek, és/vagy eseménytelennek érződik a felszínen, de ha odafigyelsz rá, akkor megfigyelheted, hogy soha nem stagnál. Eno egyik kedvelt kompozíciós módszere, hogy megír több különböző rövid részletet egy dalhoz, és azokat ismételgeti, de oly módon, hogy a különböző részletek nem nagyon hangzanak el egymáshoz képest kétszer ugyanúgy. De gyakran használt eszköz a műfajban az is, hogy az egyes részek egymáshoz képest nem feltétlen vannak különböző relációban, viszont egy alap drón mellett folyamatosan váltakozik, hogy mi mást hallasz még: szólamok jönnek be és mennek el, így a mű folyamatosan mozgásban van. Wolfgang Voigt Pop című albumán pl. minden pillanatban rengeteg dolog történik egyszerre, és ha fülelsz, hallhatod, hogy nem csak ugyanaz a tíz másodpernyi részlet loop-ol, hanem jönnek-mennek, meg változnak a hangok.

Mindez, amit leírtam, is egyfajta zenei komplexitás. Általában nem olyan szembetűnően komplex az ilyesféle zene, mint egy bonyolult analóg hangszeres szóló, vagy egy grandiózus klasszikus zenei mű, de egy "háttérbe olvadó, de nem unalmas" zene megalkotása is ugyanúgy egy külön "tudomány", mint ahogy pl. a fülbemászó refrének megírása is az.

Ezen felül én nem is szívesen boncolgatnám, hogy "miért" szeretné valaki az ilyen zenét. Persze, elő lehet állni mindenféle fiziológiai teóriákkal, amik működnek egészen addig, amíg olyan szintű dolgokról van szó, hogy pl. "azért szeretjük az ütemeket, mert szívdobogás is ütemes", de az egyes személyek ízlésének specifikusabb részleteit gyakorlatilag lehetetlen ilyesmikkel megindokolni. Ami az anyaméhes dolgot illeti: lehet benne valami, viszont vedd figyelembe, hogy van rá bőven ellenpélda. A fentebb említett Brian Eno Ambient 1-ján pont, hogy nagyon tiszták az egyes szólamok, nem mosódik össze semmi, nincs annyi reverb, meg low-pass filter, mint mondjuk a 2814 Birth Of A New Day-én. Meg pl. számomra az ambient műfaj előfutára a különböző videojátékok neutrális háttérzenéi voltak, főleg a World Of Warcraft egyes helyein szóló darabok, amiknek a varázsa, meg megnyugtató hatása pont, hogy inkább a nagyon organikus, természetközelinek érződő hangzásból jön.

"Nem mindenki fogékony rá, értékelni ezt a műfajt" - ehhez a gondolathoz hadd nyergeljem fel az egyik kedvenc vesszőparipámat: mindenki sokkal többféle műfajra fogékony, mint amiről tudatosan hiszi. Rengeteg ember számára nem az áll a különféle zenék megszeretésének útjába, hogy egyszerűen fizikailag/biológiailag képtelenek lennének élvezni azokat ilyen vagy olyan okból, hanem az, hogy van nekik egy előre elképzelt képük arról, hogy milyen az a zene, amit hallgatni lehet, és elzárkóznak mindentől, ami ehhez képest idegennek érződik. Kevés ember jelentené ki kategorikusan, hogy szereti az ambient zenét, de szinte mindenki, aki játszott videojátékokkal, vagy nézett filmeket, élvezett ambient zenét valamilyen formában. Kultúrához kötött egyénként megszokjuk, hogy az a zene, ami versszak-refrén-versszak, lehet bólogatni, meg várni az emlékezetes részt, de a sznobok hiedelmével ellentétben a zenehallgatás nem egy intellektuális gyakorlat, simán csak nem jut eszébe az emberek többségének, hogy nem csak egyféleképp lehet zenét élvezni - akkor sem, ha ők maguk már élveztek olyan zenét, ami kívül esik a tudatos zene-képükön. Tanulságos pl, hogy milyen óriási népszerűségnek örvendenek YouTube-on a mainstream popslágerek metál-feldolgozásai. Biztos vagyok benne, hogy van, akinek tényleg kell az a torzított gitár, meg dobpüfölés ahhoz, hogy élvezze azokat a dalokat, de rengetegen szerintem nem "mernek" simán csak popzenét hallgatni, mert egy ponton hagyták magukat meggyőzni arról, hogy pop == rossz, metál == jó. És akkor a klasszikus zene, meg atonális zene egyéb médiában betöltött szerepébe bele se megyek...

u.i.: az anyaméhes dologról eszembe jutott ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=0yzAO3tNVlU Gyerek sír, úgyhogy apuka berak egy Merzbow albumot, amitől a gyerek szép lassan megnyugszik. Erről is olvastam már azt, hogy a baba valszeg ismét a méhben érezte magát a teljes atmoszférát kisajátító zaj miatt. Akár így van, akár nem, ez mindenképp jó példa lehet arra, hogy az ambient zene, meg a zajzene appeal-je sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt az ember alapból gondolná.