Sok metálos miért van negatív véleménnyel a modern metálról?

Ez ilyen. Minden stílusban és témában vannak oldhead-ek. A rapban csak 2pac a menő, az elektronikus zenében csak a Kraftwerk, popban meg Madonna. Vannak olyanok, akik egy korszakot nagyon imádnak és azt állítják be etalonnak. A valóság az, hogy minden korból vannak jó és kevésbé jó cuccok.

Én is szeretek sokféle zenét és nekem is van olyan ismerősöm, aki minden újító dologra csak húzza a száját. Én meg a legtöbb régi zenével nem tudok mit kezdeni. Az ilyen nagyobb régi bandák legtöbb száma nekem valahogy egyhangú. Szerintem, ha most élnének azok az előadók, ők is kihasználnák, hogy több inger éri őket és ők is változatosabb zenét csinálnának.

Egyrészt mert szűk látókörűek, nyilván a heavy metal is fejlődik valamilyen szinten mint a többi a zenei műfaj is.

Másrészt ez abszolút ízlés kérdése az egész.

Hogy szégyen felé tart-e, nem is tudom kb. több ezer album jelent meg idén a klasszikus alműfajokban is, Kreator, Sodom, Paradise Lost, Katatonia, Dying My Bride stb. ezek a stílusok valahol a 70-es, 80-as években kezdek kialakulni.

Adnak ki nagyszerű alkotások, de azt azért hozzá kell tenni hogy nem fognak kiadni még 1 Master Of Puppets, Brave,Murder,Day, Reign In Blood albumot.

De az Iron Maiden is adott ki albumot 2016-ban, egész jól sikerült.

Szóval levonható az a konklúzió hogy a heavy metal nem áll meg.

Azonban egyes műfajok, forrásokból adódóan nem lettek sikeres a rajongók körében.

Első ilyen talán a Glam Metal volt, abszolút a profitra törekedtek, egyszerű zenékkel, megpróbálták a kinézetükkel is hozzájárulni. Valahogy egy kisebb rétegen kívül nem is sikerült megfogni sok rajongót. Fő oka talán hogy túl sok olyan könnyűzenei elem került bele ami élvezhetetlenné tette, a szövegek minősége és az egyszerűsített gitárjáték sem segített a dolgon.

A következő a 90-es évek Nu-Metalja, ja és ez nem klasszikus Heavy Metal műfaj, sőt ez legalább annyira hip-hop mint Heavy Metal...

Itt is hasonlóan a Glam Metalhoz, egy profitorientált műfajról beszélünk, de a célközönség itt a fiatalok elsősorban. Szerintem ez a legmegosztóbb műfaj ami sok esetben teljes mértékben eltért a kitaposott iránytól, azonban a Groove Metal hatása továbbra is fellelhető volt a számokban.6 húros gitárok használata itt kapott nagy szerepet, a rengeteg új elektromos gitár effekt, elektromos zenei eszközök használata, rap mint énekstílus általánossá válássá, könnyed,rádiós zenehallgatási élmény stb.

A Melodic Metalcore és a többi hasonló műfaj a 2000-res évek elején tört be, leginkább a fiatalokat célozta meg elsősorban. Az általad leírt zenei eszközökkel bővült.

Azonban ez valóban a fejlődést takarja?

Az albumoknak nem lett erősebb koncepciója semmivel, nem lettek ötletesebb zenék sem(minden ami a modern gitárosra kiterjedt már legrosszabb esetben Petrucci/Steve Vai/Satriani eljátszotta), arról nem is beszélve hogy kimondotta easy-listening kategóriába sorolhatók, nem kell sok-sok órát beleölni hogy az ember befogadja.

Szóval ha valami fejlődés történt a műfajban azt biztos nem a Deathcore vagy a Metalcore hozta el.

A Metallica és az Iron Maiden amúgy nem volt jó ellenpélda, mind kettőnek van koncepcionális progresszív metal albuma, technikailag megelőzte korát és most is nehezebben játszható és hallgatható is mint egyes deathcore/metalcore albumok.(már amelyik el tudja ugye játszani élőben)

A többi állításod pedig erősen szubjektív, a 6 és több húros gitár nem jelenti azt hogy feltétlen technikásabb is az adott játék(hisz csak mélyebb húrok pluszban), breakdown sem feltétlen fejlődés hanem egy hozzáadott plusz, a keményebb hörgési technikák is erősen szubjektívek(mihez képest ugye, Mikael Åkerfeldt-nél aligha halottam keményebbet pedig bent vagyok a deathcore műfajokban is) .

Igen amúgy fejlődött a műfaj, de inkább azt lehet mondani hogy nem fejlődött jelentősen hanem sokoldalúbb lett, nagyobb hallgatóságot le képes fedni így nyilván lett egy csomó olyan alműfaja ami már nagyon eltávolodik a gyökértől de nem azt jelenti hogy ez meg van tiltva, ahogy az sem hogy teljes mértékben a klasszikus heavy metaltól való eltávolodás jelenti a fejlődést.

Amúgy Progresszív Metalt hallgatók nagyrészt, de ezek mellett rengeteg klasszikust is.Ha valahol akkor a prog metalba köszönnek be először az újdonságok, jó felé halad a műfaj de fejlődés nem feltétlen érzékelhető a 80-as évektől.

Pontosabban ha valami új, akkor más zenei műfajból eredeztető elsősorban.(szerintem már lassan nem lesz olyan zenei műfaj ami ne olvadt volna bele valamelyik alműfajként)

Djen-t azért nem vettem külön mert nem egy külön zenei műfaj, hanem a prog metal műfajon belül található alműfaj de még annak sem mondható feltétlen(nagyjából annyira értelmetlen megnevezés mint a Mathcore).

Meshuggah által kitaposott út, ami szerintem szimplán technikás groove metal, felesleges neki extrább tulajdonságot nyilvánítani.(bár tudom ide sorolják az Animals As Leaders-t is, de ők legalább annyira fúziós jazz mint prog metal)

Az alapvető probléma ott kezdődik, hogy az írásodból az jön le, hogy neked 1 dolog szükséges a jó metál zenéhez: legyen kemény. A death metalon kívül ez nem célja egyik műfajnak sem. Ha nem tudsz értékelni egy szép szólót, riffet, énekhangot, stb, az nem a zene hibája.

Amiket említettél a fejlődésnél, hát ezeket pont nem a core műfajok találták fel... 7-8 húros gitárokat régóta használnak minden műfajban. A legtöbben mondjuk teljesen felesleges, nézzük csak meg Zotyát az Ektomorfból, neki az az 1 húr elég lenne... :D A legtöbb banda egyébként ki sem használja a többhúros gitár adta lehetőségeket, legalább a progresszívabb zenékben van értelme, de máshol nem nagyon.

Az "agresszívabb duplázó használat" alatt fogadok, hogy az Infant Annihilator és társai jutnak eszedbe, de remélem tudod hogy az mind triggerelt, és ők maguk sem tudják eljátszani a saját számaikat. Én az ilyen bandákat már csak ezért sem hallgatom, az irreálisan gyors dob engem csak felidegesít, túl robotikus. Szóval a duplázó használatát már a 90-es években a csúcsra járatták a death metal bandák, attól nincs feljebb.

Breakdown-ok is léteznek a 90-es évek óta, pl: Pantera - Dominion (1990), Machine Head - Davidian (1994), csak a core bandák vitték ezeket olyan szintű túlzásba, hogy sokaknak elegük lett belőle. Meg amit szintén nem értek, hogy mit lehet élvezni az ugyanolyan 2 hangból álló breakdownokon, szinte mindegyik core bandáé ugyanolyan.

A "modernebb zenei megoldásokkal" sem tudok egyetérteni, a technika ebben a régi bandákat sem gátolta soha, amire gondolsz az inkább a hangzás, de ez meg teljesen szubjektív. A túl tiszta hangzás szerintem csak néhány bandának áll jól, a legtöbbször kiöli a zenéből a lelket, és egy agyon kompresszált steril, lélektelen valami lesz belőle.

A keményebb hörgési technika szintén szubjektív, de Rainer Landfermann-nál, Neige-nél nem nagyon hallottam még brutálisabbat.

1-1 példa mindkettőre:

Rainer Landfermann (Bethlehem):

https://www.youtube.com/watch?v=jxXgrR1Rjv8

Neige (ex-Peste Noire), 2:57-től:

https://www.youtube.com/watch?v=uLSUQYzqXZ0

Haveroddal sem értek egyet, mert aki ilyet mond, hogy a metál a szégyen felé tart, az nagyon csak a felszínt kapargatja, és egyáltalán nem ásta bele magát a műfajba.

Egyébként a régi bandák nem véletlenül lettek nagyok, egyszer hátha sikerült befogadni neked is, nem olyan nehéz mondjuk... :D

Ami engem érdekelne, hogy miért a core bandákat nevezed csak modernnek?

Ha a modern szó jelentését nézzük, akkor minden banda belefér, akik új dolgokat hoztak/hoznak a műfajba. Szóval ennyi erővel idesorolhatnánk a Gojirát, vagy a Mastodont, mondjuk őket szinte mindenki isteníti, nem véletlenül. Meg ott van mondjuk a szimfónikus metál, ami egyidős nagyjából a melodic metalcore felvirágzásával, szóval ők is lehetnének modernek, sőt szerintem igazából jóval többet újítottak, mint akármelyik core banda. :D Pl Epica - The Divine Conspiracy. Aztán ott van a Taake, akik black metalt játszanak, de mégis színesítik a zenéjüket olyan hangszerekkel is, mint a banjo, vagy a szájdorong.

Még pár példa újító, de nem core zenére: Psychonaut 4 - Beautyfall, Sigh - egész diszkográfia, Arcturus - Aspera Hiems Symfonia, Rotting Christ - Rituals, Watain - The Wild Hunt, Cradle of Filth - Dusk and her Embrace, Behemoth - The Satanist, Enslaved - Axioma Ethica Odini, Ghost - Prequelle, Opeth - akármelyik album, Tribulation - The Children of the Night, Bölzer - Hero, Dødhemisgard - A Umbra Omega, Idle Hands (új néven Unto Others) - Mana, Mgła - Exercises in Futility, Ghost Bath - Starmourner.

Aztán ott van az Avenged Sevenfold is, akiknek valóban metalcore volt az első 2 albuma, de elég nagy fejlődési íven mentek keresztül a The Stage-ig, ami meg már sokkal inkább progresszív metál.

Ha pedig mindenáron olyan zenére vágysz, amiben van core, de mégsem tucat: Igorrr - Spirituality & Distortion, Between the Buried and Me - Colors, Shadow of Intent - Melancholy.

Egyébként akármelyik klasszikus metálbandát megnézzük, mindenhol ott van/volt a fejlődés. Pl az Iron Maidennél elég nagy váltás volt a Powerslave (1984), után a Somewhere in Time (1986), vagy a Metallicánál a legkomplexebb albumuk, az ...And Justice for All is sok meglepetést okozhatott a Master of Puppets után.

Inkább próbáld szélesíteni a látóköröd más műfajok szidása helyett. Én elég sok negatívat írtam ebben a hozzászólásomban a core bandákról, de én minden metál műfajt hallgatok, és ettől függetlenül a core bandák között is van pár jó, igaz nem sok, a többségük hulladék, de megéri megkeresni a gyöngyszemeket.