Fiatalok! Melyik a kedvenc műfajotok/műfajaitok, és azon belül melyik a kedvenc együttesetek vagy ki a kedvenc előadótok?

99%-ban metalt hallgatok, azon belül sok alműfajt szeretek, kedvenc bandáim pl. Rammstein, (régi) Arch Enemy, Infected Rain, Gojira, Meshuggah, Nightwish, Lindemann, Evanescence ha olyan hangulatban vagyok, és hirtelen ennyi jut eszembe. Keresnem kéne már új bandákat, mert szinte csak ezeket hallgatom, szóval ez nagyon kevés.

16/L

Leginkább heavy metalt és alműfajai, de mellett hallgatók progresszív-rock-t, klasszikus zenét, trip-hop-t, dream-pop-t, blues-t, hard rock-t, jazz-t, Dark Ambient-t, Country-t, New Wave-t, dupstep-t, indie-rock-t.

Kedvenc nincs feltétlen, mikor milyen hangulatom van.

Az 500-as listát most kihagynám, csak párat teljesség igénye nélkül:

Dream Theater, Opeth, Korn, Metallica, Slayer, Tool, Darkthrone, Emperor, Guns N Roses, Rings of Saturn, Death, Alice in Chains, Lacuna Coil, After Forever, Katatonia, Paradise Lost, Cynic, Ayreon, Napalm Death stb.

Más műfajokból Rush, Yes, Pink Floyd, Sia, Dolly Parton, Lana Del Rey, Beethoven, Aythis, Cold Therapy, Hante, Vexare.

Dallamos rock, punk -és metálzene. Mindenkori kedvenc előadóm a Green Day.

27/F

Az elmúlt néhány évben radikálisan megváltozott, kitágult a zenei ízlésem, de sok műfajjal még most is csak ismerkedek.

A kedvencem a jazz lett, de a rockot is egyre jobban kedvelem, ezen felül a hip-hop is megmaradt a kedvelt műfajaim közt és a metáltól sem zárkózom el teljes mértékben, sőt igyekszem a legtöbb műfaj irányába nyitott lenni.

Az alább felsorolt előadok akiket az elmúlt időszakban leginkább hallgatok.

Jazz:

Miles Davis, John Coltrane, Charles Mingus, Charlie Parker, Ryo Fukui, Bill Evans, Eric Dolphy, Alain Goraguer, Bohren & der Club of Gore.

Rock:

The Beatles, The Velvet Underground, Goblin, Rush, King Crimson, Van der Graaf Generator, Jefferson Airplane, Nick Cave & The Bad Seeds, Frank Zappa, Patti Smith, PJ Harvey, Godspeed You! Black Emperor.

Hip-Hop:

A Tribe Called Quest, Danny Brown, Kendrick Lamar, Tyler, The Creator, Kanye West, MF Doom, Run The Jewels.

Egyéb műfajokból:

David Bowie, Tom Waits, Aphex Twin, Gorillaz.

(A kategorizálást picit leegyszerűsítettem, remélem senki nem veszi zokon.)

Pont múlt hónap elején lettem 25, de ugye tettél egy ilyen múltidős engedményt... Ezek szerint ha visszamenőlegesen leírnám, hogy miket hallgattam "ebben a korban", akkor elég lenne, ha csak pár hétnyit gondolok vissza? Azóta szerencsére nem változott sokat az ízlésem... :D

Viccet félretéve amúgy, arra gondoltam, hogy végigzongorázom a fiatalkorom főbb korszakait zenei ízlés szempontjából, az talán relevánsabb lenne a kérdésedhez, mintha csak felsorolnám a mostani kedvenc albumait (amit itt az oldalon párszor már megtettem).

0-13: Gyerekkoromban zenével leginkább videojátékok keretei közt találkoztam. A zenei ízlésem egyik legmeghatározóbb előfutáraként a GTA San Andreas rádióállomásaira szoktam gondolni, azon belül is leginkább a Radio X-re, meg a Radio Los Santos-ra: előbbi grunge-ot, meg alternatív metált játszott, utóbbi hardcore hip-hop-ot, meg gangsta rap-et. De a GTA3-folytatásoknál régebbi játékok zenéi is hagytak nyomot az ízlésemen: a mindenféle retro hangkártyás prüntyögések, meg az azoknál harmonikusabb ambient háttérzenék hatása egyaránt érződik az elektronikus zenén belüli preferenciáimon. Nem épp zenebolond családban nőttem fel, így a zenehallgatás, mint aktív elfoglaltság, nagyon sokáig nem merült fel bennem.

Tinédzserkorom elején kezdtem el videojátékokon kívül is zenét hallgatni - többnyire olyanokat, amiket játékokból, vagy tévéből ismertem, általában egy előadótól egyet, mert ami nem fogott meg azonnal, azt nem hallgattam újra. Az első előadó, aki valamennyire megfogott, az a Gorillaz volt, tőlük már hallgattam egynél több dalt (kb. négyet), de akkoriban még bennük is inkább a vizuális körítés tetszett igazán, aztán évekkel később kvázi újra fel kellett fedeznem őket.

14: Zenebolondságomat onnantól datálom, hogy megismertem a Green Day-t. A zenekar azon a ponton már jó régóta létezett, elég sokféle hangzást kipróbáltak, volt egy csomó érdekes videoklipjük, meg minden albumról egy-két sláger, ami garantáltan be tudta még az én finnyás fejemet is húzni elsőre. Teljesen megszállott lettem relatíve rövid idő lefolyása alatt, hirtelen mindent tudni akartam róluk, aztán idővel ez az intenzív rajongás, meg fékezhetetlen informálódási vágy kiterjedt magára a zenére, mint olyanra, meg úgy en bloc nekiálltam figyelmesebben hallgatni zenét. Emiatt a kiindulási pont miatt nyilván egy punk vonalon indultam el, annak is a popposabb oldalán. Szerettem még a Ramones-t, meg a The Offspring-et is, valamint emlékszem, hogy egészen katartikus élmény volt számomra Sid Vicious My Way feldolgozása.

15-16: A punk kezdet miatt, gimis korom elején, leginkább különböző rockzenei műfajokba kezdtem beleásni magamat. Hallgattam egy csomó nu-metál, meg egyéb alternatív metál bandát, mint pl. System Of A Down, Limp Bizkit, Celldweller, Faith No More, Marilyn Manson, Korn, Slipknot; grunge-ot, mint pl. Nirvana, Alice In Chains és Soundgarden; meg popposabb modern alternatív rockot, mint pl. Muse, Foo Fighters Biffy Clyro, Kasabian. Kedvenc zenekarom ekkoriban a Billy Talent volt, akik a post-hardcore beütésük miatt megismertettek olyan zenekarokkal, mint a Fugazi, a My Chemical Romance, meg az At The Drive-In - ez utóbbi bandától a Relationship Of Command című albumot máig a legnagyobb kedvenceim egyikeként tartom számon.

17-19: Ebben az időszakban sok különböző áttörés történt. Egyrészt ekkoriban kezdett eltolódni a fókuszom a dalokról, meg előadókról az albumokra; másrészt itt kezdett el az ízlésem egyre kevésbé rock-centrikus lenni.

Sokáig nem különösebben voltam vevő hosszabb, szokatlanabb szerkezetű, érzékelhetően komplex zenékre. Egy akkori haverom próbált engem behúzni a hard rock, meg heavy metál világába, előszeretettel hangoztatva, hogy az az igazi zene, amiben van egy jó bonyolult gitárszóló - engem máig nem fog meg az olyasmi muzsika, akkoriban meg kifejeztem úgy éreztem (nyilván tévesen), hogy egy dal vagy bonyolult, vagy jó. Aztán megismertem a Tool-t, akik egyrészt megnyitották számomra a progresszív rock/metál világát: olyan előadókba folytam még bele általuk, mint The Mayan Factor, Porcupine Tree, Gojira, Rishloo, King Crimson, Karnivool, The Mars Volta, meg Buckethead; másrészt nyitottabbá, meg érdeklődőbbé tettek a versszak_refrén_versszak-struktúrától eltérő zenék iránt, ezzel kikövezve az utat a jazz, a klasszikus zene, meg az elvontabb elektronikus zenék felé.

Az elektronikus elemeket erősebben használó metálbandák, meg a Pendulum miatt elkezdtem jobban nyitni az elektronikus zene irányába. Egy jó barátom, akivel ízlés terén nagyobbrészt egy húron pendülünk, bemutatta nekem a Boards Of Canada-t, meg Aphex Twin-t. Egy másik barátom pedig megismertetett Nujabes-szel, egyúttal ráébresztve engem arra, hogy én amúgy szeretem a hip-hop-ot, de sokáig méltatlanul mellőztem a műfajt.

19-21: Ettől a ponttól kezdve válik nehézzé arról beszélni, hogy mik is a kedvenc műfajaim, meg kik a kedvenc előadóim. Ekkortájt már teljesen non-lineárisan haladtam a zenefelfedezéssel, elkezdtem jobban megszeretni olyan előadókat, akiket már régebben ismertem, meg a már említett műfajokban, valamint azok közeli rokonaiban még mélyebbre ástam. Voltak olyan rockbandák, mint pl. a Кино, a Rammstein, a The Fall, a Radiohead, meg a Silverchair, akiket régebb óta ismertem és szerettem, de csak idővel nőttek úgy igazán hozzám. Elektronikus zenében főleg a kaotikusabb irányba húztam, olyan előadókkal, mint a Crystal Castles, meg Nero's Day At Disneyland, de hallgattam ambientet is, pl. 2814. Elkezdtem jobban ismerkedni art-pop-féleségekkel, pl. Björk, Fever Ray, The Knife, Camu Tao, Fishmans, Portishead, The Blow.

A legfőbb fókusza ennek a korszaknak mindenesetre a hip-hop volt. Lehetne itt alműfajokról beszélni, de az igazság az, hogy a hip-hop talán az a műfaj, amiben a legkevésbé vagyok válogatós; szinte minden korszakából, meg stílusából találok kedvemre valót, úgyhogy bármiféle megkülönböztetés nélkül ekkoriban ilyen előadókat hallgattam leginkább: Death Grips, Clipping, Denzel Curry, Danny Brown, Aesop Rock, Atmosphere, Deltron 3030, Wu-Tang Clan, MF DOOM, Kendrick Lamar, Tyler The Creator, Kanye West, Bones, meg Sole. Ezek közül a Death Grips-t emelném ki különösen, mert ők, meg a hozzájuk hasonló experimentális hip-hop előadók kezdtek el jobban az avantgárd zene felé húzni. Rockzenében is nekiálltam az egyre furább albumokat felkeresni, így találtam rá egyik kedvenc előadómra, Jute Gyte-ra; meg jazz-ben is Szaturnuszról jött Sun Ra lett az első igazán nagy kedvencem. Avantgárdság szempontjából viszont ezután jött csak a legjobb...

21-25: Az utolsó zenei korszakomat, ami máig tart, a Merzbow-fanatizmusom nyitotta. Már viszonylag régebb óta tudtam, hogy létezik ilyen, hogy teljesen dallamtalan, ritmustalan zaj, amit egyesek valamiért önszántunkból hallgatnak, viszont annyira valahogy nem vonzott dolog. Ami ezen változtatott, az az volt, hogy vizsgaidőszak volt, úgyhogy egyfolytában ambientet, meg egyéb atmoszféra-orientált zenéket hallgattam, mert minden másféle zenével az van, hogy vagy eltereli a figyelmem a tanulnivalóról, vagy teljesen ignorálom a tanulás miatt. Egy ponton viszont nekiálltak hiányozni a zúzósabb zenék - pont ezen vizsgaidőszak előtt hallgattam egy csomó Death Grips-t, meg Clipping-et, meg akkoriban láttam élőben a Gojira-t - kellett valami, ami torz és abrazív, de lehet háttérben hallgatni... Vicces módon, annak ellenére, hogy szó szerinti háttérzajként kezdtem el Merzbow-t hallgatni, az ezt követő időszakot nagyon aktívan ez a fajta zene tette ki, Merzbow albumok tucatjait hallgattam meg, elkezdtem hallgatni albumokat a japán zaj-szcéna többi képviselőjétől, pl. Masonna, Incapacitants, Hijokaidan, Aube, Kazumoto Endo, KK Null, Government Alpha, meg a világ más részeiről is ismertem meg zajászokat, pl. Jason Crumer, Dead Body Love, Emil Beaulieau, Ramleh, Yellow Swans.

Innentől kezdve pedig gyakorlatilag lehetetlennek érzem megpróbálni összeszedni, hogy kik is a kedvenc előadóim, meg milyen műfajokat is hallgatok, mert ezután elkezdtem hirtelen egyszerre nagyon sok irányba menni.

Egyrészt belevetettem magam egy csomó egyéb experimentális/avantgárd zenébe, pl.: Caroliner Rainbow, Roland Kayn, The Gerogerigegege, Coil, Lingua Ignota.

Másrészt megismerkedtem a modern klasszikus zenével, annak leginkább a minimalista ágazatával, olyan előadók által, mint Philip Glass, Steve Reich, Terry Riley, Henry Flynt, Jon Gibson, Arvo Pärt.

Jobban beleástam magam a post-bop-kori jazz-be, pl. Ornette Coleman, John Coltrane, Miles Davis, Charles Mingus, Anthony Braxton, Noah Howard, Pharaoh Sanders. Nyitottam nem_nyugati kultúrák tradicionális zenéje felé is, főleg afrikai, meg ázsiai (ez utóbbin belül leginkább indiai klasszikus, meg gamelan) gyűjtött zenéket szoktam hallgatni. Elkezdtem jobban ismerkedni dub/reggae/dancehall zenékkel is, pl. African Head Charge, Scientist, Black Uhuru, Singers & Players, Eek A Mouse, Yellowman.

Meg persze rock, pop, hip-hop, meg elektronikus téren is folyamatosan találok nekem tetsző zenéket, de itt már inkább kedvenc albumokról tudnék csak beszélni, mintsem kedvenc előadókról. Évekig nem is nagyon tudtam volna kedvenc zenészt/zenekart megnevezni, mert úgy voltam vele, hogy túl sok van és nehéz őket összevetni, de szerencsére ez a "probléma" tavaly megoldódott, ugyanis megismertem a Cardiacs-t, akiket mintha nekem találtak volna ki, így ők elég gyorsan előléptek a kedvenc zenekarommá.