Miért nem jelentkeznek az X Faktorba olyan együttesek,
melyeknek az egyik tagjuk nő?
Figyelt kérdés
Az X Faktorban négy kategória van. Mindegyikből hárman szoktak bejutni az első élő-showba. A ByTheWay meg a Tha Shudras is olyanok, hogy minden tagjuk fiú. Noxhoz hasonló együttesek nem szoktak jelentkezni az X Faktorba. Bár szoktam hallgatni Illést, LGT-t és Omegát, de a fiúzenekarokat csak hallgatni szeretem. Nagyon drága egy koncertjegy, sőt olyan is előfordul, hogy egy fiúzenekar koncertjére minden jegy elfogy. Ha fiút akarok látni, akkor akár a tükörbe is nézhetek. Azt tudom, hogy meghalt a Pásztory Zoltán, s 2005-ben Erdélyben volt az utolsó Illés koncert, s azt is, hogy meghalt a Somló Tamás, s 2016 óta nincs LGT. De viszont hangfelvételen még mindig megvan az Illés is meg az LGT is, sőt hangfelvételről akár Cserháti Zsuzsát, Komár Lászlót és Máté Pétert is lehet hallgatni. Még a Záray - Vámosi is megvan hangfelvételen. Meg aki zenét akar hallgatni, az akár külföldi előadókat is hallgathat. Ha ma már nem lennének énekesek, akkor is lehetne zenét hallgatni. Ha egy fiúzenekar az X Faktorban előad egy Illés vagy egy Koncz Zsuzsa számot, az általa eljátszott dal az eredeti felvétellel nem veszi fel a versenyt.
Aztán lehet, hogy még jelentkeztek, csak nem vágtak bele a műsorba, mert nem volt érdekes. Van ilyen, nem "csak" százan jelentkeztek, hanem valószínűleg több ezren,csak ennyire jutott műsoridő.
2018. nov. 18. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
2/5 A kérdező kommentje:
2019-ben is lesz X Faktor. Ha csak 3 fiúzenekar jelentkezne az X Faktorba, hét szentség, hogy a zsűri pont azt a hármat választaná ki. Ezért az az óhajom, hogy a 2019-es X Faktorba csak két fiúzenekar jelentkezzen, mert akkor a csapatok kategóriában legalább egy olyan együttes lenne, melynek az egyik tagja nő.
2018. dec. 9. 10:29
3/5 Mojjo válasza:
"Ezért az az óhajom, hogy a 2019-es X Faktorba csak két fiúzenekar jelentkezzen"
Vannak bajok :D Próbáld értelmezni, amit az egyes írt, nem olyan nehéz. Amúgy ha a zsűri olyan zenekart talál jónak, aminek van női tagja is, akkor olyan jut tovább, ez ilyen egyszerű.
2018. dec. 9. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
4/5 anonim válasza:
"Ezért az az óhajom, hogy a 2019-es X Faktorba csak két fiúzenekar jelentkezzen, mert akkor a csapatok kategóriában legalább egy olyan együttes lenne, melynek az egyik tagja nő."
Ja, jó. Akkor majd úgy lesz.
2018. dec. 9. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
5/5 anonim válasza:
Ha te ezt óhajtod, akkor biztos úgy lesz.
De egyébként, ha a zsűri nem találja jónak azokat, amikben női tag is van, akkor nem lesznek benne. Ennyire egyszerű.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!