Összejöttek-e Anikó és Levente az Édenhotel 2-ben?
hellóka
bemásolok Neked egy cikket,ebből sok minden kiderül:-)
Két szék között a pad alá esett Éden Máté. Összetörte a Budapesten hagyott barátnője és a játékbeli párja, Edina szívét is. Mindkét lánnyal csúnyán elbánt, de végül ő is pár nélkül maradt.
Máté szinte a mexikói valóságshow kezdete óta együtt volt Edinával. A fiú csak az első lepedőakrobatika után árulta el az iránta gyengéd érzelmeket tápláló Edinának, hogy valójában ...neki Budapesten is van egy barátnője. Azt gondolta, hogy kettős életet élhet a játék alatt, ám a szerkesztők jócskán megtréfálták a tegnap esti adásban, mivel kivitték hozzá Mexikóba a barátnőjét egy privát randira. Ez a fordulat alapjaiban rázta meg az Éden Hotel szőke szívtiprójának életét. – Amikor megláttam a barátnőmet, akkor éreztem csak a súlyát annak, hogy mit tettem. A kedvesemnek pedig csak annyit mondtam odakinn, hogy csináltam egy-két olyan dolgot, amit meg kell majd beszélnünk – elevenítette föl a történteket Máté. – Mikor hazajöttem, átdumáltuk a dolgokat, és mindent elárultam neki. Úgy tűnt, hogy sikerül is túllendülnünk az egészen, de körülbelül egyheti Éden Hotel-adás után kiborult a bili, és szakítottunk. A barátnőm ugyan direkt nem nézte a műsort, de a haverjai mindig elmesélték neki, hogy miket művelünk Edinával – magyarázta a két vasat a tűzben tartó fiú, aki azt állítja, hogy a valóságshow egy teljesen más világ volt számára, amiben úgy érezte, minden, amit tesz, az a játék része. A fülig szerelmes Edina, aki nem csak a szívét, de a testét is odaadta Máténak, nyilván másképp élte meg mindezt. – A hazaérkezésünk után Edinával is megbeszéltük a kapcsolatunkat, tőle nem állt távol, hogy folytassuk, de nekem ellenemre volt a dolog. Kedvelem, de én inkább csak taktikából voltam vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!